Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hisz a Honvédban

Hisz a Honvédban

Klub

Veröffentlicht: 18.06.2022, 15:10Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Maxim Plakushchenko a pályán szeretné meghálálni a kapott bizalmat

Két évre kötelezte el magát Maxim Plakushchenko Kispesten, s ezzel Christian Gomis után a Budapest Honvéd második igazolásaként csatlakozhat első csapatunkhoz. A 26 éves középpályás már ott volt a gárda pénteki találkozóján is, ahol a piros-feketék új vezetőedzője, Tam Court is bemutatkozott a csapatnak.

„Találkoztam már a társakkal és az edzővel is, aki remek szakembernek tűnik, biztos vagyok benne, hogy az irányításával a lehető legjobb eredményt igyekszünk majd elérni – mondta Maxim Plakushchenko, aki bár Kispesten még nem, Magyarországon már többször is megfordult. – Korábbi csapataimmal és a korosztályos válogatottal is jártam már Budapesten és nagyon tetszik a város. Egyedül költözöm ide, de biztos vagyok benne, hogy a családom és a barátaim többször meglátogatnak majd. Azt mondják, hogy a magyar az egyik legnehezebb nyelv a világon, de azért megpróbálom majd az alapokat elsajátítani.“

Középpályásunknak azonban nyelvi problémái akkor sem lesznek, ha nem boldogulna a magyarral, hiszen amellett, hogy remek angoltudással érkezett Kispestre, leendő csapattársával, Oleksandr Petrusenkoval is jól megértik majd egymást. A kétnemzetiségű játékos, igaz, csak rövid ideig élt családjával Ukrajnában, s a futballpályafutását már a Hapoel Haifa együttesénél kezdte meg, ezzel Levkovich Robi és Nir Bardea után Maxim Plakushchenko lett a Budapest Honvéd harmadik izraeli labdarúgója.

„Robival két korábbi klubomban is együtt játszottam, Nirt pedig a korosztályos válogatottból ismerem, természetesen velük is beszéltem a Honvédról, nagyon jókat meséltek a csapatról és az itt dolgozó emberekről is – árulta el ukrán-izraeli középpályásunk, akinek nemcsak a két korábbi kispesti miatt szeretett volna a Honvédhoz igazolni. – Sokat beszélgettem a vezetőkkel is, akik komoly érdeklődést mutattak irántam, ez a bizalom pedig szerintem minden játékosnak rengeteget jelent, az én döntésemben is komoly szerepet játszott a támogatásuk. Szeretném a tőlük kapott önbizalmat a pályára is magammal vinni majd és ott meghálálni a lehetőséget, amit kaptam.“

A Maccabi Haifa együttesétől érkező, jobb és bal lábbal is magabiztos középpályás nevelőegyesületével, a Hapoel Haifa csapatával izraeli kupát, illetve szuperkupát nyert, az elmúlt két évben pedig a Hapoel Hadera kölcsönjátékosaként összesen 52 élvonalbeli bajnokin és 5 kupameccsen szerepelt. Chris Docherty sportigazgató szerint igazi irányítóként új színt hozhat a kispesti csapatba.

„Az, hogy csatlakozhatok a Honvédhoz egy nagy lépést jelent a karrieremben. Mindig is arról álmodtam, hogy kipróbálhassam magam egy európai csapatban, ezért nagyon örülök, hogy itt megadatik számomra ez a lehetőség – mondta Maxim Plakushchenko. – Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, és őszintén hiszek abban, hogy közösen elérhetünk egy jó eredményt, nem is lennék itt, ha ezt másképpen gondolnám. Nagyon várom, hogy belevágjunk a közös munkába!“

18.06.2022, 15:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub