A csapat egy része már végzett az edzéssel, néhányan még Tomás Tujvelnek lőttek kapura, miközben a túlsó térfélen Nagy Dominik és Bőle Lukács gyakorolt, lekészített labda, megindulás, lövés: bizony többször megrezdült a háló, s nem bánnánk, ha ez szerdán is így lenne majd, csak akkor már nem a takaros kis hévízi pályán, hanem a ZTE Arénában, ahol a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában csapunk össze a házigazda Zalaegerszeggel.
„Nyomtunk még egy sorozatot Domával gyakorlásként, reméljük, ez is segít abban, hogy a szerdán eredményesek legyünk – kezdte Bőle Lukács. – Természetesen nem utolsó nap kell új dolgokat gyakorolni, vagy tanulni, addigra már jól kell mennie mindennek. Egy-két elemet lehet finomítani, de igazából ilyenkor már az a fontos, hogy megfelelő állapotba kerüljön az ember a másnapi mérkőzésre, ennek érdekében kell odafigyelni a gyakorlatokra, végig koncentrálni, aztán jöhet a pihenés, szerdán pedig a kupameccs!“
Sűrű és nehéz időszakban van most a Budapest Honvéd, hiszen nyolc nap alatt három találkozó vár(t) csapatunkra, a két bajnoki közé ékelődik be a zalaegerszegi kupameccs – amelynek tétje a legjobb 16 közé kerülés –, és érthetően nem tett jót, hogy a Mezőkövesd ellen fájó és dühítő vereséggel indult ez a nyolc nap.
„Oldódott, javult azért a hangulat a vasárnapi meccs óta, az utolsó edzésen több játékosabb feladat is volt, talán ez is volt a gyakorlás lényege, hogy oldjuk a feszültséget. Rendben vannak a fejek, a meccsen pedig maximálisan oda kell tenni magunkat – hangsúlyozta Bőle Lukács. – Játszottunk idén már háromszor Zalaegerszegen, én azonban nem szeretek a múltbeli mérkőzésekből kiindulni, hiszen mindegyik találkozó teljesen más, nem is szabad már azokkal a meccsekkel foglalkozni. Felkészülünk rendesen a ZTE játékából, ismerjük őket és megtaláljuk a megfelelő taktikát, aminek segítségével továbbjuthatunk.“
Bár a sors(olás) nem volt kegyes hozzánk, szélsőnk szerint ez nem számít, hiszen akár nehezebb riválist is kaphattunk volna, ráadásul ez is része a kupasorozatnak, nem szabad ezzel foglalkozni, sokkal inkább a szerdai meccsre és az ellenfélre kell koncentrálni.
„Idegenben is meg tudjuk verni a Zalaegerszeget, hiszem, hogy legyőzzük őket – jelentette ki Bőle Lukács, aki korábban megfordult a kék-fehéreknél. – Mivel szerepeltem már honvédosként Zalaegerszegen, már nem olyan különleges a helyzet, de szeretek itt játszani. Négy hónapot töltöttem a klubnál, intenzív és pozitív időszak volt, mindig jó érzésekkel jövök ide vissza. És remélem, legalább ilyen jó érzésekkel is távozom szerda este.“





