Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hit

Hit

Spiele

Veröffentlicht: 19.05.2023, 17:54Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Dean Klafuric szakvezetőnk gondolatai az utolsó hazai bajnokinkat megelőzően

Horvát szakvezetőnk, Dean Klafuric így készül a vasárnapi sordöntő mérkőzésünkre, a Mezőkövesd elleni bajnokira:

„Az edzéseinket és az elmúlt hetekben az élcsapatok elleni eredményeinket látva úgy érzem, hogy mentálisan és fizikailag a topon vagyunk. A Kecskeméttel és a Debrecennel jó mérkőzést játszottunk, meggyőzőek voltunk és mentálisan is nagy teherbírásról tettünk tanúbizonyságot mindkét alkalommal. Bizakodó, optimista öltözőt látok, játékosokat, akik a munkában és az egymásért való kiállásért hisznek, és tudom, hogy azok a futballisták is, akik a padon ülnek, bármelyik pillanatban készen állnak a bevetésre. A Mezőkövesd ellen a bekísérőgyerekek között nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok gyermekei is ott lesznek, tudom, hogy fantasztikus atmoszféra vár minket a Bozsik Arénában. Ez a hangulat nekünk otthonos és inspiráló, és bízunk benne, hogy ez is extra erőt ad ellenfelünkkel szemben. Nem foglalkozunk más csapatok eredményeivel, kizárólag magunkra fókuszálunk, nyerni akarunk és a forduló végeztével meglátjuk, hogy ez mit jelent a számunkra.“

19.05.2023, 17:54Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub