„Olyan a pálya, mint a mienk” – jegyezte meg Zsótér Donát, amikor mintegy másfél órával a kezdés előtt társaival kisétált a ZTE Aréna gyepére, középpályásunk megjegyzése pedig dicséret volt, hiszen remek állapotú pálya fogadta a csapatokat. Zsótér véleményét aztán a többiek is megerősítették, s alaposan felmérték a körülményeket, hiszen az sem mindegy, hogy a napközbeni eső után milyen cipőt vesznek fel a találkozóra.
„Nagyon fontos a mai, győznünk kell” – biztatta a bejárás közben a társakat a Paks ellen parádézó Nagy Dominik, aki aztán nemcsak szavakkal, tettekkel is bizonyította, hogy tisztában van(nak) a pénteki parti súlyával: tizenhárom perc után már 2–0-ra vezetett a Honvéd, szélsőnk pedig mindkét gólban aktív szerepet vállalt. Lukic lövése előtt az ő próbálkozását ütötte ki Demjén kapus, míg Hidi gólját az ő visszagurítása előzte meg.
A Bozsik-minőségű gyep mellett a mezválasztás tekintetében is otthon érezhettük magunkat, hiszen a piros-fekete, a hazai dresszünkben szállhattunk harcba a kékben futballozó egerszegiekkel, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Kispest-tábor is folyamatosan űzte, hajtotta a csapatot.
Mintha csak otthon lettünk volna.
És ennek megfelelően is fociztunk, hiszen jobbára a ZTE térfelén folyt a játék, igyekeztünk irányítani a mérkőzést, nyomás alatt tartani az ellenfelet, és ennek lett az eredménye, hogy negyedóra alatt kétszer is a táborunk előtt ünnepelhettünk.
„Vamo’, vamo’” – vette ki a részét a szurkolásból az eltiltása miatt a lelátón ülő álló Nono, aki szinte végig együtt élt a játékkal, s bár aggódtunk, hogy a rövidnadrág nem lesz megfelelő a hűvös nyáresthez, az adrenalin, az ugrálás gondoskodott arról, hogy középpályásunk ne fázzon, s ugyanúgy tűzben legyen, ahogy a társak és a szurkolók.
A mérkőzés egyébként a két (gyors) kispesti gól után sem ült le, a Zalaegerszeg ugyanis hajtott, hogy szépítsen, eközben viszont az ellentámadásainkban is ott volt a veszély (szerencsére a védelmünk és/vagy Szappanos Péter rendre a helyén volt), szóval egy pillanatra sem unatkozhattunk.
„Nem állhatunk meg! Gyerünk, menni, csúszni, mászni!” – töltötte be a teret Horváth Ferenc hangja az öltözőben, egyértelműen jelezve, hogy semmi sem dőlt még el, amennyire jó a 2–0-s vezetés, annyira veszélyes is, szóval koncentráltan, az első felvonásban látott elánnal kell hajtani tovább.
„Jönniük kell, legyünk türelmesek” – tette hozzá Borsos Vilmos kapusedző, a hármat cserélő ZTE pedig – akárcsak a Duna a Tanú című filmben – jött is, a térfélcserét követően beszorította a mieinket, egy pillanatra sem lankadhatott a figyelmünk. Az első tíz percben nem is nagyon tudtunk kijönni a kapunk elől, szerencsére utána némiképp csökkent a nyomás, míg Horváth Ferenc szűk negyedóra után cserével igyekezett stabilizálni a védekezést: Bőle Lukács helyett Nagy Gergő érkezett.
Noha a Zalaegerszeg továbbra is nyomott, kiegyenlítettebb lett a találkozó, sőt a 69. percben néhány pillanatra már majdnem azt hihettük, hogy megvan a meccs, Tamás Krisztián bombájával ugyanis már három volt az előny, csakhogy négy perccel és egy szép Szappanos-védéssel később szépített a ZTE, s még mindig volt hátra negyedóra.
Volt, csakhogy a csapat biztosan állt a lábán, megvolt az erő a társaságban, és a sokat emlegetett hit és agresszivitás jellemezte a srácokat egészen a legeslegutolsó pillanatig, így az ötödik fordulóra máris összejött az (a sorozatban megnyert két meccs), amire az előző szezonban nem volt példa.
„Ez az! Megvaaaaan!” – ordított egy nagyot Horváth Ferenc, kiáltását visszhangozta a játékoskijáró, no meg a Kispest-tábor a kapu mögül: „Csak a Kispest!”
OTP BANK LIGA, 2021/2022, 5. FORDULÓ
ZTE FC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–3 (0–2)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 3500 néző
V: Antal Péter (Garai P., Theodorosz G.)
G: Serafimon (75.), ill. Lukic (9.), Hidi (13.), Tamás K. (70.)
ZTE: Demjén – Lesnjak (Huszti, a szünetben), Serafimov, Kálnoki-Kis (Bobál, a szünetben), Gergényi – Bedi, Sankovic, Milovanovic, Skribek – Koszta (Ubochioma, 70.), Babati (Grezda, a szünetben)
Vezetőedző: Waltner Róbert
Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. – Zsótér, Pantelic, Hidi – Bőle (Nagy G., 59.), Lukic (Eppel, 79.), Nagy D. (Banó-Szabó, 90.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc





