Ezen a héten is a felnőttfutball foglalja keretbe az akadémiai felkészülést. Szerdán a második csapatunk indítja a Honvéd-focit, Szamosi Tamás alakulatára ráadásul két összecsapás is vár a héten. Szerdán a Ferencváros II ellen lép pályára a IX. kerületben, vasárnap pedig az egykori edzőnk, Horváth Ferenc irányításával érkező a Dunaújvárost fogadjuk. Első csapatunk (csakúgy, mint az elmúlt két alkalommal) vasárnap este 20:00 órakor lép pályára, ezúttal a Vasas ellen és az Illovszky Rudolf Stadionban zárja a heti futballprogramunkat.
Ami az akadémiai felkészülést illeti, a múlt héten pihenő U17-es és U16-os, valamint a topolyai tornáról hazaérkező U15-ös korosztályunk pénteken meccsel. Előbbi a horvát NK Lokomotiva Zagreb ellen idegenben, míg utóbbi két korosztályunk Algyőn, az FK Crvena Zvezda együttesével játszik.
A héten azonban minden kétséget kizáróan az U14-es csapatunk programja a legizgalmasabb, hiszen Mihályi Tamás együttese Hollandiába utazik, ahol a hágai BOAL Tournament vár rájuk. A nemzetközi tornán, olyan csapatok ellen mérettetik meg magukat fiatal játékosaink, mint például az AZ Alkmaar, Club Brugge vagy a Borussia Dortmund.
A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN
2022. augusztus 17., szerda
NB III, Közép csoport, 4. forduló
Ferencváros II–Budapest Honvéd II
Budapest, Ferencvárosi TC Népligeti Sportcentrum, 11:00
2022. augusztus 19., péntek
U17, Nemzetközi felkészülési mérkőzés
NK Lokomotiva Zagreb–Honvéd-MFA, 13:00
Zágráb
U16, Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Honvéd-MFA–FK Crvena Zvezda, 16:00
Algyő
U15, Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Honvéd-MFA–FK Crvena Zvezda, 18:00
Algyő
U14, Nemzetközi felkészülési torna
Gravenzande–Honvéd-MFA, 16:30
Aberdeen–Honvéd-MFA, 18:00
Hollandia, Hága
2022. augusztus 20., szombat
U14, Nemzetközi felkészülési torna
Laranja Mechanica–Honvéd-MFA, 10:00
Borussia Dortmund–Honvéd-MFA, 11:30
Club Brugge–Honvéd-MFA, 14:35
Ado Den Haad–Honvéd-MFA, 16:25
Hollandia, Hága
2022. augusztus 21., vasárnap
U14, Nemzetközi felkészülési torna
AZ Alkmaar–Honvéd-MFA, 10:15
Helyosztó mérkőzések 12:00-tól
Hollandia, Hága
NB III, Közép csoport, 5. forduló
Budapest Honvéd II–Dunaújváros
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00
OTP Bank Liga, 4. forduló
Vasas FC–Budapest Honvéd FC
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 20:00






