Számok
2
A Merkantil Bank Ligában eddig két Honvéd-játékos tudott duplázni: Kerezsi Zalán a Budafok és Holman Dávid a Kozármisleny ellen.
24
A Budapest Honvéd a 2023/2024-es szezonban eddig 24 játékost szerepeltett az NB II-es bajnokságban.
92
A hétközben Debrecenbe igazolt Kocsis Dominik 92 mérkőzést játszott a színeinkben. (NB I: 40, Magyar Kupa: 6, NB II: 17, NB III: 23, nemzetközi: 6)
A hét mondása
A Kozármisleny ellen duplázó Holman Dávid a mérkőzés után: „Kellett egy ilyen siker. Csertői Aurél szokta mondani, hogy meg kell dolgozni a szerencséért, az elmúlt hetek munkáját és a meccset nézve úgy gondolom, hogy megdolgoztunk érte. Ráadásul, ha megnézzük a lehetőségeinket, Kerezsi Zalánnak is volt egy nagy helyzete az első félidőben, a második játékrészben is bőven volt ziccerünk, ezeket egyszerűen be kell rúgni, hogy ne kelljen izgulni és kapkodni a végén.”
Ez történt a héten (február 5–11.):
100 éve:
Kónya Ferenc a Kispesti AC volt játékosa és trénere, az észt olimpiai válogatott edzője lett. Új munkahelyén Tallinban mínusz 23 fokos hideg fogadta.
50 éve:
1974. február 9-én Moldovában nemzetközi barátságos mérkőzésen a Bp. Honvéd Kozma Mihály és Pusztai László góljaival 2–1-re nyert a VSS Kosice ellen.
25 éve:
1999. február 10-én a Tunéziában edzőtáborozó Kispest-HFC 1–1-es döntetlent játszott a tunéziai Haman Lif ellen. A kispestiek gólját Csábi József fejelte.
A KHFC az alábbi összeállításban lépett pályára: Vezér - Plókai A., Csábi, Medgyesi (Hungler), Lóczi (Schultz) – Bánföldi, Zováth, Borgulya, Gabala (Némethy) – Kane, Török. Vezetőedző: Gálhidi György
Csapataink eredményei:
Merkantil Bank Liga: HR-Rent Kozármisleny–Budapest Honvéd 1–2
Felkészülési mérkőzések:
Második csapat: Budapest Honvéd II–Putnok FC 1–4
Budapest Honvéd II–ISSIMO 3–0
U17: Spartak Tranava–Budapest Honvéd-MFA 1–1
U16: Spartak Trnava–Budapest Honvéd-MFA 0–3
U15: NK Maribor–Budapest Honvéd-MFA 2–1
U14: NK Maribor–Budapest Honvéd-MFA 1–1





