Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Horvát szakember a Honvéd kispadján

Horvát szakember a Honvéd kispadján

Klub

Veröffentlicht: 24.10.2022, 17:45Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Mától Dean Klafuric irányítja csapatunkat

A horvát Dean Klafuric a Budapest Honvéd új edzője, az 50 esztendős szakember váltja Tam Courts-öt csapatunk kispadján, így a Fehérvár elleni, szombati bajnokin már ő irányítja a kispesti együttest.

„Dean Klafuric személyében egy tapasztalt és szenvedélyes edző érkezik a Honvédhoz, eddigi pályafutása során a fiatal játékosok képzésében és a legmagasabb szintre juttatásában is fontos szerepet vállalt, többek között Marko Pjaca és Josip Brekalo nevét említhetem. Emellett az első csapatnál végzett munka terén is szerzett már rutint: segéd-, illetve vezetőedzőként a Dinamo Zagreb, valamint a Legia Warszawa kispadján is bajnoki címet ünnepelhetett. Dean korábbi munkásságának köszönhetően több játékosunkat is ismeri már. Bízunk benne, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy talpra álljunk ebből a nehéz helyzetből, és jó irányba tereljük a szezonunkat“ – mondta Chris Docherty, klubunk sportigazgatója.

Dean Klafuric 2008 óta dolgozik edzőként. Csaknem másfél évtizedes karrierje során pedig a futball minden szegmensében gyűjtött tapasztalatokat: megfordult az utánpótlásban, a női labdarúgásban is. Segéd- és vezetőedzőként Európában és Ázsiában is ért el sikereket.

Hosszabb időt töltött el a Dinamo Zagrebnél, ahol előbb a horvát topklub akadémiáját erősítette: volt U15-ös, U17-es és U19-es edző, később a felnőttcsapatnál segítette Zoran Mamic munkáját, így részese volt a Dinamo 2016-os bajnoki és kupagyőzelmének. Olyan kiváló labdarúgók képzésében vett részt, mint a horvát válogatott, korábbi Barcelona- és Milan-játékos, Alen Halilovic, a Romában futballozó Ante Coric, a vb-ezüstérmes Marko Pjaca vagy a Wolfsburgban szereplő Josip Brekalo.

A Dinamónál töltött időszaka előtt a horvát női labdarúgásban is tevékenykedett, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya volt. A férfiaknál az U20-as nemzeti együttes stábjában kapott szerepet, majd a Dinamót követően két ázsiai élcsapat, az Al-Nassr és az Al-Ain gárdájánál dolgozott asszisztensedzőként – utóbbi együttessel bajnoki címet is ünnepelhetett. A Dinamóval és az Al Ainnel a Bajnokok Ligájában, illetve az ázsiai BL-ben is kipróbálhatta magát.

A 2017/2018-as szezont a horvát Gorica vezetőedzőjeként kezdte, majd csatlakozott a Legia Warszawa stábjához, ahol előbb asszisztens-, majd tavasztól vezetőedzőként dolgozott, a szezon végén pedig bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a lengyel klubbal. Legutóbb a ciprusi Ethnikosz, majd a horvát Slaven Belupo edzője volt.

„Boldog vagyok, hogy immár részese lehetek a Honvéd-családnak és itt nemcsak a klubra, hanem a szurkolókra is gondolok – kezdte székfoglalóját Dean Klafuric. – Ismerem a Honvédot, amely az egyik legnagyobb tradíciókkal rendelkező magyar klub és azt gondolom, hogy most is a nagycsapatok közé tartozik. Puskástól Détáriig, sorolhatnám az itt játszó klasszisokat, ami szintén mutatja, hogy komoly együttesről van szó, dicső múlttal és reméljük, sikeres jelennel. Azért fogok dolgozni, hogy szép időszak álljon előttünk. Fontos, hogy szervezett futballal rukkoljunk elő, hogy eredményesek legyünk, olyan játékot kell nyújtanunk, amivel kivívjuk a szurkolók elismerését.“

Dean Klafuricot szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

24.10.2022, 17:45Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub