Hétvégén a 38. fordulóval befejeződött a Merkantil Bank Liga. Összesen 12 játékosunk szerepelt idén az NB II-ben (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így a szezon folyamán kiemelt figyelemmel követtük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva, az idény végeztével pedig megnéztük, hogyan teljesítettek a honvédosok.
Erdélyi Botond, Horváth Milán, Tömösvári Bálint, Cipf Dominik, László Dávid, Megyeri Gábor, Tóth-Gábor Kristóf (BFC-Siófok): több szempontból is hasonló szezont produkált a Siófok, mint a Budapest Honvéd. Kooperációs partnercsapatunknál is kétszer volt edzőváltás szezon közben, a Balaton-parti gárda is ugyanabban a pozícióban fejezte be a tavaszt, ahol kezdte (13.), ráadásul szinte percre pontosan ugyanakkor, május 2-án, nagyjából háromnegyed hétkor biztosította be bennmaradását a két együttes.
Erdélyi Botond az őszi szezont töltötte Siófokon, amely erős kezdés után sajnos nem sikerült igazán jól, mivel játékosunk hosszasan bajlódott a koronavírus-fertőzéssel, s tavasszal visszatért Kispestre. Egészséges siófoki időszakában viszont 6 mérkőzésen 414 percet játszott, egy gólpasszt osztott ki, illetve a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa-találkozón is végig pályán volt.
Horváth Milán remek szezont produkált, abszolút megállta a helyét a másodosztályban. A fiatal belső védő 30 bajnoki és 3 Magyar Kupa-meccsen kapott szerepet, ezeken egy gólt szerzett. Összesen 2594 percet futballozott a szezonban.
Tömösvári Bálintra többnyire jobbhátvédként számítottak a szezonban, de játékosunk remekül megoldotta feladatát. 28 bajnoki mellett 3 kupamérkőzést játszott, háromszor talált be, a DEAC, a Kazincbarcika, a kupában pedig a Monor ellen. Emellett két gólpasszt is kiosztott a pályán töltött 1464 perce alatt.
Cipf Dominik ősszel még a kooperációs megállapodás keretein belül játszott Siófokon, a téli átigazolási szezonban aztán már kölcsönjátékosként került a somogyi gárdához. A 2020-ban lejátszott négy meccséhez 16-ot tett hozzá idén tavasszal a bajnokságban, és kettőt a Magyar Kupában. A Kaposvár, a Budaörs és a Nyíregyháza ellen talált be, és adott egy gólpasszt is. 1517 percet futballozott sárga-kékben az idény során.
A két klub közötti kooperációs megállapodásnak köszönhetően a kettős játékengedéllyel rendelkező Tóth-Gábor Kristóf kettő, László Dávid, valamint az időközben az AS Romához szerződő Megyeri Gábor pedig egy-egy alkalommal lépett pályára a Siófok színeiben.
Kovács Nikolasz, Soltész Dominik, Irimiás Gergő, Tóth Péter, Zvara Levente (FC Ajka): bátran mondhatjuk, hogy története legjobb szezonját produkálta – kispesti játékosok hathatós közreműködésével – az FC Ajka. Stratégiai partnercsapatunk az egycsoportos NB II-ben először szerezte meg az 5. helyet, a szezonban volt egy nyolcmeccses győzelmi szériája is Kis Károly együttesének, abszolút megérdemelte az előkelő helyezést.
Hányattatott ősz után kitűnő tavaszt ment Kovács Nikolasz, aki mindössze két mérkőzésről hiányzott 2021-ben. Sérüléséből felépülve 1963 percet játszott és három gólpasszt osztott ki, jelentős szerepe volt az ajkai remeklésben jobbhátvédünknek.
Kovácshoz hasonlóan Soltész Dominik is kénytelen volt kihagyni az ősz jelentős részét sérülés miatt, ennek ellenére remek szezont produkált. A bajnokságban 25 mérkőzéséből 20 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja, ráadásul hét gólt is szerzett, nem egyszer szabadrúgásból. A kupában lejátszott félórával együtt 1577 percet töltött a pályán.
Irimiás Gergő az őszi szezonban volt az Ajka kölcsönjátékosa, 17 meccsen egy gól, egy gólpassz és 721 játékperc volt a mérlege. A tavaszt már a Honvéd második csapatában töltötte.
Ugyanilyen utat járt be Zvara Levente, az új esztendőben már ő is Simon Miklós csapatában futballozott. Az ajkai félév során két mérkőzésen 50 perc jutott neki.
Tóth Péter is csak az őszi szezonban volt stratégiai partnercsapatunknál, hat mérkőzésen lépett pályára, télen pedig Békéscsabára igazolt.
Májer Milán, Temesvári Attila (ETO FC Győr): keserű volt a győri desszert, az ETO utolsó 11 meccsén 4 döntetlen mellett 7 vereséget számlált, így a 12. pozícióban fejezte be a szezont. A zöld-fehér klub is kétszer váltott a kispadon szezon közben, Tuifel Péterrel kezdte, s Csató Sándor után Dobos Barnával zárta az évadot.
Májer Milán ősszel villogott igazán, tavasszal kevésbé volt eredményes a játéka. Ám összességében nézve, 40 mérkőzésen a nyolc gól, illetve hét gólpassz kifejezetten ígéretes mutató. Támadónk ráadásul elérte a 3000 játékpercet a szezonban, sőt, 56 minutummal túl is szárnyalta.
Temesvári Attila is abszolút alapembere volt az ETO-nak, sőt, ő volt az idény legfoglalkoztatottabb kispesti kölcsönjátékosa a maga 3137 játékpercével. A fiatal védő két gólt szerzett és egy asszisztot is kiosztott a szezon során.
Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsaba 1912 Előre): földrajzi elhelyezkedésének megfelelően viharos szezonja volt a Békéscsabának, a sérülések és betegségek folyamatosan sújtották az együttest, szinte nem is volt olyan bajnoki mérkőzése a csapatnak, amelyre teljes kerettel tudott volna kiállni. Bár az Előre végül visszacsúszott a 15. helyre a szezon végén, a kiesés réme egy pillanatra sem fenyegette a gárdát, amely többnyire a középmezőnyben helyezkedett el.
Fazekas Lórántra fiatal kora ellenére is számítottak Békéscsabán, összesen 16 mérkőzésen kapott lehetőséget, és 1132 percet töltött a pályán. Remek teljesítményét a 37. fordulóban koronázta meg, amikor a Szolnok ellen győztes gólt szerzett csapatának.
Tóth Péter ősszel még Ajkán futballozott, a téli szünetben tette át a székhelyét a békési megyeszékhelyre. Új csapatában három bajnokin kapott szerepet, a szezonban összesen 336 percet játszott.
Juhász Zsombor (Gyirmót FC Győr): óriási bravúrt ért el a gyirmóti alakulat, amely stabil játékot és fantasztikus szezont produkálva 2. helyen végzett a Merkantil Bank Ligában, így öt év után visszatért az NB I-be!
Juhász Zsombor az őszi szezonban volt a csapat tagja, akkor öt bajnoki- és egy kupameccsen kapott szerepet – ebből négyszer kezdőként. Fél év és 369 gyirmóti játékperc után tavasszal a harmadosztályú Monorban futballozott.
Tóth-Gábor Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika SC): voltak bíztató mérkőzései a Kazincbarcikának a szezon során, de a sorsdöntő pillanatokból rosszul jött ki a borsodi együttes, így végül a 18. helyen zárt, s a következő bajnokságot már az NB III-ban kezdi.
Tóth-Gábor Kristóf ősszel a kooperációs szerződés keretein belül két mérkőzésen még a Siófok színeiben lépett pályára, majd félévkor már kölcsönjátékosként igazolt Barcikára. A tavasz folyamán 16 bajnoki-, és egy kupameccsen 1031 percet játszott, a Csákvár ellen volt eredményes.
Kölcsön- és kooperációs játékosaink mutatói a 2020/2021-es szezonban
Mérkőzés | Kezdő | Csere | Játékperc | Gól | Gólpassz | |
Temesvári Attila | 35 | 35 | 35 | 3137 | 2 | 1 |
Májer Milán | 40 | 38 | 2 | 3056 | 8 | 6 |
Horváth Milán | 33 | 27 | 6 | 2594 | 1 | – |
Kovács Nikolasz | 23 | 22 | 1 | 1963 | – | 3 |
Soltész Dominik | 26 | 20 | 6 | 1577 | 7 | – |
Cipf Dominik | 22 | 17 | 5 | 1517 | 3 | 1 |
Tömösvári Bálint | 31 | 14 | 17 | 1464 | 3 | 2 |
Fazekas Lóránt | 16 | 12 | 4 | 1132 | 1 | – |
Tóth-Gábor Kristóf | 19 | 12 | 7 | 1091 | 1 | – |
Irimiás Gergő | 17 | 5 | 12 | 721 | 1 | 1 |
Erdélyi Botond | 6 | 6 | – | 414 | – | 1 |
Juhász Zsombor | 6 | 4 | 2 | 369 | – | – |
Tóth Péter | 9 | 3 | 6 | 336 | – | – |
Megyeri Gábor | 1 | 1 | – | 90 | – | – |
Zvara Levente | 2 | 1 | 1 | 50 | – | – |
László Dávid | 1 | 1 | – | 45 | – | – |
(Dőlt betűvel a kooperációban résztvevő labdarúgókat jelöltük.)





