Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idegenben is otthon

Idegenben is otthon

Klub

Veröffentlicht: 13.04.2021, 17:59Lesezeit: 2 Min.

Trembulyák nem enged a háromból, triplázott a Szigetszentmiklós ellen is

Az öregfiúk hétfő esti mérkőzésén a Szigetszentmiklós volt a pályaválasztó, mivel azonban a „hazaiak” a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontjába vitték a mérkőzést, így a mieink idegenben is otthon voltak.

Öregfiúk csapatunk újoncot avatott, a kétezres évek elején Kispesten nevelkedett Edelényi Dániel állt a kapuba. Akadt is dolga az első fél órában, de a miklósiak nem tudták bevenni a portáját. A 11. percben kényszerű cserét hajtott végre a Honvéd, a sérült Zana helyére Tóth Csaba állt be. Itt is, ott is adódtak helyzetek, de csak a 32. percben esett az első gól. Vincze lövésszerű beadása meglepte a kapust, aki ugyan beleért a labdába, de azt csak a rövid felsőbe tudta segíteni, 1–0. A 39. percben Bábik remekül ugratta ki Trembulyákot, aki 12 méterről elgurította a labdát a kapus mellett, 2–0. 

A 44. perc igencsak eseménydúsra sikeredett. Budovinszky utolsó emberként a tizenhatos magasságában becsúszott ellenfelének. A játékvezető először sárga lapot adott a kispesti védőnek, de a partjelzővel folytatott konzultáció után a piros kártyát mutatta fel. Az ítélet megváltoztatásával kapcsolatban Vincze és Bábik is ellenvéleményt fogalmazott meg, a játékvezető a protestálóknak kiosztott egy-egy sárga lapot.  

Az 52. percben lábról lábra szállt a labda, a Trembulyák, Tóth Cs., Erdei, Trembulyák összjáték végén a kispesti támadó a kaputól 10 méterre csinált egy lövőcselt, tolt még egyet a labdán, majd a kapuba lőtte a Honvéd harmadik gólját, 3–0. Mindössze két perc telt el és újra a miklósi kapuban táncolt a labda. Pisont remek kiugratása után Tóth Csabát elgázolta a kapus, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette, 4–0. A 73. percben Trembulyák elhúzta a kapus mellett a labdát és 12 méterről a hálóba passzolt, 5–0. A hátralévő időben mindkét oldalon adódtak helyzetek, de csak a miklósiak szereztek gólt a 75. percben.

A Honvéd BKE újabb, megérdemelt győzelmet aratott és változatlanul a harmadik helyen áll, miután a riválisok közül az MTK és a Ferencváros is nyert. Trembulyák folytatta a gólgyártást, az MTK után a Szigetszentmiklósnak is három gólt lőtt.

 

Öregfiúk, I. osztály, 15. forduló
Szigetszentmiklós–Honvéd BKE 1-5 (0-2)
Honvéd MFA Utánpótlás Központ

V: Kiss II. Gábor (Gendur Á., ifj. Czakó T.)

Gólszerző: Trembulyák 3, Tóth Cs., Vincze 1-1

Honvéd BKE: Edelényi – Szamosi Z., Budovinszky Móra, Erdei – Bábik, Zana (Tóth Cs., 11.) Bárányos, Pisont, Vincze – Trembulyák.     

13.04.2021, 17:59Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub