Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idén is negyeddöntős a Honvéd!

Idén is negyeddöntős a Honvéd!

Klub

Veröffentlicht: 20.02.2024, 21:50Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Harmadik győzelmét aratta csapatunk, amely 2–1-re nyert a Viareggio Kupa nyolcaddöntőjében

A csoportjában második Imolese várt a Viarreggio Kupa egyenes kieséses szakaszában a Budapest Honvéd együttesére, csoportelső csapatunk pedig magabiztos győzelmet aratott, így a tavalyi év után, idén is bejutott a legjobb nyolc közé!

Az olasz riválissal szembeni nyolcaddöntőben a 34. percben szereztük meg a vezetést, a csoportkörben két gólpasszt jegyző Simon Szabolcs letámadta az Imolese kapusát, aki támadónkat találta el a labdával, 1–0 ide.

A térfélcserét követően a mieink szépen tartották az előnyt, sőt a kontratámadásainkban is benne volt a gólveszély, míg az Imolese hiába próbálkozott, nem tudott egyenlíteni. Végül a 89. percben döntöttük el a találkozót, amikor megdupláztuk az előnyünket, mert ugyan Tóth Levente lövését még védte a kapus, a kipattanót az első meccsen gólpasszt adó és a tavalyi tornán is résztvevő Hancz Dominik lőtte a hálóba. A 97. percben még büntetőből szépített az Imolese, ez azonban már nem befolyásolta a továbbjutást, ott vagyunk a negyeddöntőben!

A legjobb négy közé jutásról döntő találkozón a nigériai Ojodu City együttese lesz az ellenfelünk, a mérkőzés csütörtökön 15:00 órától kezdődik.

Kurucsai Milán: – A második csoportmeccsünk után a nyolcaddöntőben ismét egy olasz együttessel játszottunk, de ez egészen másfajta mérkőzés volt és érdekes felfogásban futballozó riválissal szemben. Az elején érződött, hogy többnapos szüneten vagyunk túl, ezért nehezen indult a mérkőzés. Rengeteg párharc jellemezte a játékot, kevés lehetőség adódott a csapatok előtt az első félidőben, egy jó letámadás végén tudtunk vezetést szerezni. A második félidőben jól szálltak be a cserék, jobban is jöttünk ki a saját térfelünkről, kontrából hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést. Most már a következő ellenfélre fókuszálunk, mindent megteszünk azért, hogy még tovább jussunk!

VIAREGGIO KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD–IMOLESE (olasz) 2–1 (1–0)

Lerici

G: Simon Sz. (34.), Hancz (89.), ill. Manes (90+7.)

Honvéd: Molnár M. – Bakó, Kocsis G., Kaczvinszki, Horváth B., Pintér (Szabó Á., 56.), Gáspár (Balogh Zs., 91.), Simon Sz. (Tóth L., 76.), Sebestyén (Hancz, 76.), Nagy M. (Menyhárt, 56.), Kalocsány (Gyenes, 76.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

20.02.2024, 21:50Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie