Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idén utoljára a pályán

Idén utoljára a pályán

Klub

Veröffentlicht: 21.12.2022, 19:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Krajcsovics Ábellel készülünk az NK Varazdin elleni találkozóra

Az NK Lokomotiva elleni találkozót követően egy újabb horvát ellenfél látogat Kispestre, az NK Varazdin december 22-én, délután 13:00-kor küzd meg első csapatunkkal. Szakvezetőnk, Dean Klafuric már megmutatta, hogy a téli felkészülés alatt bátran mer nyúlni a fiatalokhoz, mint például Átrok Zalánhoz, vagy Krajcsovics Ábelhez.

Átrok Zalánnal a szombati mérkőzés után beszélgettünk, most pedig Krajcsovics Ábelt kérdeztük, aki ismét bizonyítaná a horvát mesternek, hogy meg tudja hálálni a bizalmát.

„Őszintén remélem, hogy lehetőséget kapok ezúttal is, nagyon jól éreztem magamat a pályán és most talán egy kissé biztosabban tudok segíteni majd a csapatnak – kezdte Krajcsovics Ábel. – Érzem, hogy az edző bízik bennem, már csak a teljesítményemmel kell éreztetnem vele, hogy megéri velem foglalkozni”.

A Lokomotiva ellen egy mezőnyben nehéz találkozót játszottunk, sok párharc jellemezte a játék képét, de a végére talán mondhatjuk, hogy dominálni tudtunk. Fiatal támadónk szerint a kapu előtti játékunkon kell javítanunk.

„Nehéz meccs volt, fizikálisan kiemelkedő ellenfél volt a Lokomotiva, de a magabiztos védekezéssel és a hátulról indított támadásokkal a második félidő derekára föléjük tudtunk nőni – vélekedett akadémistánk. – A kapu előtt helyzetkihasználásunkon kell leginkább javítani, remélem ez sikerülni fog a Varazsd ellen. 

A Lokomotiva ellen a már ősszel is lehetőséget kapó akadémistáink mellett Átrok Zalán, Krajcsovics Ábel, Menyhárt Barnabás és Tompa Ákos is a meccskeret tagja volt. Közülük a második félidőben Átrok és Krajcsovics szállt be és a még fiatalabb fiatalok szemmel láthatóan új színt vittek a játékba, miközben még sokat kell tanulniuk, hiszen csak nemrég kezdtek el a felnőttekkel együtt készülni.

„Nagyon segítőkészek a társak, ha bármi kérdésünk, problémánk lenne akkor sok támogatást kapunk. Nincs specifikusan olyan, akitől trükköket lesnék el, szeretném a saját játékomat játszani, amihez az ő tapasztalatuk csak hozzátenni tud. Jó érzés ezen a szinten megméretni magamat, hiszen ez a végcélom nekem is, hogy egyszer oda jussak, ahol ők vannak és stabil tagja legyek a Honvéd első csapatának. Iszonyatosan várom a horvátok elleni meccset, erős riválist fogadunk, így talán egy-egy jó teljesítmény is felértékelődhet” – zárta Krajcsovics Ábel. 

21.12.2022, 19:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub