Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idősebb korosztályban is megállták a helyüket

Idősebb korosztályban is megállták a helyüket

Klub

Veröffentlicht: 30.05.2023, 20:35Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

U15-ös csapatunk olaszországi utánpótlástornán gyűjtött hasznos tapasztalatokat

Nemcsak az U19-es akadémiai korosztályunk képviselte idén hazánkat Olaszországban, hiszen a múlt hét folyamán U15-ös csapatunk Perugiában lépett pályára. Bogdánfi Márton fiai egy U16-os korosztály számára rendezett tornán játszottak öt találkozót, melyen mindösszesen négy gólt kaptak, holott a későbbi két döntőssel, az olasz Leauge Nazionale Dilettanti gárdájával és a vajdasági Vojvodinával is megmérkőztek. Együttesünk végül a 10. helyen zárt, Bogdánfi Márton, csapatunk vezetőedzője így összegezte az itáliai túra tanulságait.

„Iszonyatosan nehéz csoportba kerültünk, hiszen a négyesből az első két továbbjutó játszotta később a döntőt, de tetszett, hogy a srácok nem riadtak meg tőlük – hangsúlyozta Bogdánfi Márton. – Pozitív tapasztalatokkal térhettünk haza, hiszen nem elég az, hogy az ellenfeleink rendre idősebbek, s ezáltal fizikailag nagyobb erőt képviseltek papíron, mint mi, de komoly meccsterhelést is kaptak a srácok. Egymást követő három napon is pályán voltunk a csoportkörben, majd egy pihenőnapot követően jöhettek a helyosztók, így hat nap alatt öt lejátszott találkozó van a srácok lábában. Fizikailag meglepően jól bírtuk, elfáradtunk, de a mentális tartalékokat mozgósítva ezt is le tudtuk küzdeni. Ez a torna tökéletes visszajelzés volt nekem és a stábomnak, hogy érettebb korosztályban, magasabb intenzitás mellett kik azok a karakterek, akik megállják a helyüket. Nagyon tetszett, hogy több kiemelkedő egyéni teljesítményt is láthattunk, a srácok mertek focizni, magabiztosak és bátrak voltak. Egyetlen találkozón éreztem, hogy az ellenfelünk dominánsabban játszik nálunk, míg a többin ez ránk volt jellemző.“

TOURNEO DE LA PACE
Csoportm
érkőzések

Budapest Honvéd-MFA–Dainava Alytus (litván) 2–0
G:
Milicz, Kőszegi-Hoffmann

Budapest Honvéd-MFA–Vojvodina (szerb) 0–2

Leauge Nazionale Dilettanti (olasz)–Budapest Honvéd-MFA1–0

Helyosztó
Budapest Honv
éd-MFA–Rukh Lviv (ukrán) 0–0 – szétlövéssel 4–1  

A 9. helyért
Budapest Honv
éd-MFA–Dainava Altyus (litván) 1–1 – szétlövéssel 1–3
G: Szlovák

30.05.2023, 20:35Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie