Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Igazi erőfelmérő

Igazi erőfelmérő

Akademie

Veröffentlicht: 04.02.2023, 14:06Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A III. Kerületi TVE-t látta vendégül második csapatunk egy héttel a bajnoki rajt előtt

Patinás csapat ellen folytatta a múlt heti bécsi túrát követően a felkészülést második csapatunk. Szamosi Tamásék a III. Kerületet fogadták Kispesten, mondhatni iszonyatos időjárási viszonyok közepette, hiszen az erős szél és a fagyos idő sem segítette a játékosokat a pályán létben.

A múlt szezonban még az NB II-ben vitézkedő óbudai csapat jelenleg az ötödik helyen áll az NB III. Nyugati csoportjában, így ideális erőfelmérőben volt része a Paks II elleni rajtra készülő együttesünknek.

A mérkőzés lassabb iramban kezdődött, a hetedik percig kellett várni az első komoly helyzetre, a vendégek háromszögeltek a jobb szélünkön és ugratták ki Kozicsot, aki bár jól cselezte be magát a kapu elé, de a lövése szögletre csorgott.

Ugyan az óbudaiak a szögletből nem, de mi eredményesek tudtunk lenni egy gyorsan vezetett kontrával a 15. percben. Kocsis Gergely szerzett labdát és 20 métert vihette mondhatni zavartalanul, majd Fábiánkovits István elé tálalt, aki elgurította a kapus lábai között. Tökéletes akcióból szerezzük meg a vezetést.

Ezt követően a 27. percig nem veszélyeztették egymás kapuját a felek, de ekkor a vendégek mutattak némi életjelet, Barczi kapott egy labdát, azonban kisodródva csak lepasszolni tudta az érkező Hegedűs elé, aki kapásból lőtte el azt. A kísérlete bőven elkerült a kaput.

A szünet előtt Tóth László tesztelte még Dúzs reflexeit, négy méterről, belsővel próbálta bevenni a kaput, de a lövés kapusunk ölébe szállt, ezzel pedig le is zárult az első játékrész.

Az 56. percben egyenlített a Kerület, egy szögletet követően cikázott a labda a tizenhatoson belül, végül korábbi játékosunk, Egerszegi Tamás pofozta be mindössze három méterről, Dúzs nem érhette el a rövid felsőbe tartó lövést.

Hiába szorítottuk hat percen keresztül a kapuja elé a vendégcsapatot, a fehér mezeseknek egy kontrából sikerült megszerezniük a találkozó végeredményét beállító gólt, Lapu húzott el a szélen és tette Elek elé, akinek csak be kellett passzolnia az üresen álló kapuba.

Persze ekkor bőven volt még hátra, így nem adtuk fel, a mérkőzés végéig mi birtokoltuk a labdát és nagy nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre, de nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani, így 2–1-es Kerület-győzelemmel zárult a találkozó.

Szamosi Tamás: – Az extrém időjárás ellenére nagyon jó mérkőzést játszottunk, mivel a héten többen is a korosztályos válogatottban szerepeltek, még fiatalabb kerettel léphettünk pályára, több 2006-os születési srác is volt a csapatban. Ennek apropóján is kiemelendő, hogy méltó ellenfelei voltunk a Kerületnek, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–III. KERÜLETI TVE 1–2 (1–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Sveda (Reszver, Ifj. Czakó)
G: Fábiánkovits (15.) ill. Egerszegi (59.), Elek (66.)

Honvéd II: Dúzs (Schrankó, 66.) – Koszovcsik (Lajcsik, 66.), Zrnic P., Zsigmond (Feledy, 66.), Zrnic M., Pilter (Szamosi Á., 66.) – Polák, Kocsis G. – Fehér (Menyhárt, 66.), Fábiánkovits, László M.
Vezetőedző: 
Szamosi Tamás

III. Kerület: Horváth T. – Schuszter, Erdei (Kirják, 60.), Egerszegi, Vankó, Kozics, Hegedűs (Tóth L., 60.), Szabó D. (Borbély, a szünetben), Barczi (Lapu, 60.), Tóth Z. (Kása, 60.), Elek
Vezetőedző: Aczél Zoltán 

04.02.2023, 14:06Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie