Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban előbb az NB I-es keret tagjainak mindennapjairól számoltunk be, most pedig a szakmai stábbal folytatjuk – a 2. részben Valerio Zuddas erőnléti edzővel.
A mostani időszakban valószínűleg egyre többen mélyülnek el a videós hívások rejtelmeiben, és persze remekül szórakozhatunk, vagy éppen kergethetjük őrületbe a kollégákat, barátokat a különböző filterek használatával, a bezártság enyhítésében, illetve a távolság leküzdésében hatalmas segítséget nyújtanak a videóhívások.
„Rengeteget beszélek így a családdal, rendszeres, hogy közösen ebédelünk, vacsorázunk, én a telefon egyik oldalán, ők pedig Olaszországban a készülék túloldalán – adta meg a választ Pisont István kérdésére Valerio Zuddas, akit arról faggatott megbízott vezetőedzőnk, hogyan tudja tartani a kapcsolatot a családdal. – Nagy a család, édesapámmal, édesanyámmal, a testvéremmel, illetve a barátnőmmel is rendszeresen beszélek, és akkor még ott a bővebb rokonság, nagybácsi, vagy éppen az unokaöcsém, nem mindig könnyű, de örülök, hogy legalább virtuálisan látom a szeretteimet. A barátnőm Olaszországban, Rómában él, ott dolgozik óvónőként, ha van időnk, akkor utazunk egymáshoz, most erre nincs lehetőség, így vele is videón keresztül tartom a kapcsolatot.”
Valerio Zuddas elmondta, viszonylag egysíkúan telnek a napjai, azonban igyekszik tartalmasan tölteni őket. A családdal való kapcsolattartás mellett minden nap edz – a délutáni beszélgetésünk előtt is futni volt –, sokat olvas, no meg kis túlzással az egész Netflixet végignézte már.
„Csak a futás miatt mozdulok ki otthonról, egyébként végig a lakásban vagyok – hangsúlyozta a Honvéd erőnléti edzője. – Ami a könyveket illeti, elsősorban pszichológiai és sporttémájú darabokat olvasok, a sorozatok közül nagyon tetszett A nagy pénzrablás, megnéztem a Sunderland együtteséről készült összeállítást is, illetve a Gomorrah is rajta van a listámon. Néha valóban unalmas egy kicsit, de mit tehetek, ez most egy ilyen időszak. Időnként előfordul, hogy a hűtőhöz, vagy a mosógéphez beszélek, így van társaságom” (nevet)
A szakember egyébként a magyar nyelv rejtelmeivel is ismerkedik, a járványügyi vészhelyzet óta hetente egyszer skype-on keresztül van a magyar órája, és rendszeresen gyakorol egyedül is. Bár megjegyezte, a magyar nyelv továbbra is nehéz, nagyon sokat kell még tanulnia, de például a sorozatokat többnyire magyar felirattal nézi, hogy így is gyakoroljon.
„A futás mennyisége attól is függ, hogy mellette otthon, milyen edzéseket végzek, 10-11 kilométert szoktam általában, de változatos iramban, sprintekkel, különböző részfeladatokkal. Próbálom ugyanazokat a gyakorlatokat teljesíteni, amit a játékosoktól is kérünk – tette hozzá Valerio Zuddas, aki hétfőn, biztonságos távolságból ugyan, de végre találkozhatott a labdarúgókkal. – Nagyon jó volt újra látni a srácokat, szeretem őket, boldog vagyok, hogy találkoztunk. Természetesen hiányzik az öltözői hangulat, a viccelődések, de bízom benne, hogy Olasz- és Magyarországon is hamarosan tovább javul a helyzet, és visszatérhetünk a régi életünkhöz. Addig pedig kihasználjuk az online tér előnyeit!”
Pisont István egyébként a cikkünk elején említett kérdés mellett még egy kihívást küldött Valerio Zuddasnak, mondván szívesen megnézné olasz kollégája prezentálásában a tésztakészítést, aki így a kedvünkért Spaghetti all’Amatricianát főzött vacsorára, erről pedig alább láthatjátok a videónkat – mi tagadás, Valerio Zuddas nemcsak erőnléti edzőként, hanem gasztrovloggerként is megállná a helyét.




