Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Imádok nyerni”

„Imádok nyerni”

Klub

Veröffentlicht: 17.05.2021, 20:18Lesezeit: 2 Min.

Horváth Ferenc minden mérkőzésre ünnepként tekint

Bő egy hete kezdődött el a nyári májusi szabadság a Budapest Honvéd FC együttese számára, hiszen játékosaink majd csak június 10-én kezdik el a felkészülést a 2021/2022-es szezonra. A szünet alatt pedig vezetőedzőnkkel, Horváth Ferenccel beszélgettünk, akitől megtudhatjátok, hogy mely napszakot, úticélt, színt, vagy éppen kihívást kedveli jobban.

Napfelkelte vagy naplemente?

Értem a célzást, de legyen a naplemente. A bajnoki hajrá során minden nap láttam a napfelkeltét, magamtól ébredtem, olyan erős volt a stressz, hogy aludni is alig tudtam, de ha választhatok, akkor a naplementére szavazok. Egyrészt, mert szebb, másrészt, mert akkorra már túlvagy mindenen aznapra.

Távoli bombagól vagy közelről bekotort labda?

A közelről bekotort. Az a legszebb, abból rúgtam jó párat. Persze Mohamed Mezghrani lövésére is gondolhatunk, ami bennmaradást ért a Honvédnak, én azonban a közelit választom. Különben is, a gól az gól, mindegy, hogy honnan kerül a kapuba a labda.

Harc a dobogóért vagy harc a bennmaradásért?

Harc a dobogóért. A dobogóért vívott csata teljesen más jellegű, abban benne van, hogy ha esetleg nem sikerül, akkor majd sikerül a következő szezonban, a bennmaradásért vívott harcban viszont nincs jövőre. Sőt, ott nincs semmi, csak a siker, illetve a pusztulás.

Beugrás vagy hosszú távú építkezés?

Hosszú távú építkezés. A beugrásokból már csináltam eleget, nálam többet csak az ejtőernyősök ugrottak. Szóval, legyen a hosszú távú, ráadásul ott jobban számon is lehet kérni a dolgokat.

Farmer vagy melegítő?

Farmer. Szeretem a ruhákat, szeretek öltözni, azonban azért szoktam időnként melegítőben lenni, mert van az a helyzet, amikor azt érzem, hogy nem eleganciára, hanem úgymond munkás ruhára van szükség, és akkor a futball többet ad vissza. A meccseknek viszont azért is adom meg a módját az öltözéket illetően is, mert minden egyes mérkőzést ünnepnek tekintek.

Foci vagy tenisz?

Oh! A foci az természetesen nagy szerelem, a tenisz meg az új szerelem. Nagyszerű játék, már csak azért is, mert nem járhat máshol az agyad, folyamatosan döntéseket kell hozni.

Belföld vagy külföld?

Külföldpárti vagyok, Ciprus a nagy szerelmem, úgy tizenöt éve oda járok minden évben, van, amikor télen is, imádom azt a szigetet. Sok helyen megfordultam, de Ciprust a második otthonomnak érzem.

Támadás vagy védekezés?

Inkább támadás, de a megfelelő arányban.

Domináns vagy reaktív futball?

A dominánst jobban szeretem. Szép játék, amikor felépítesz valamit, de van az a helyzet, amikor a másik felépített játékát kell lerombolni, ez csapat- és helyzetfüggő. Josep Guardiola is arról beszél, hogy támadni, támadni, támadni, de azért megnéztem volna, hogy a Balmazújvárossal hogyan játszik támadófocit az NB I-ben.

Fej vagy fizikum?

Fej! A fej mindent eldönt, akár a fáradtságot is felülírja. Azt szoktam mondani, inkább legyen jó fej és rosszabb láb, minthogy jó láb és rossz fej.

Piros vagy fekete?

Piros-fekete.

Bozsik vagy Hidegkuti?

Ez bizony nehéz kérdés. Hidegkuti volt az első hamis kilences, ami hatalmas dolog volt, ezért őt mondanám, de nem is tudom..., nagyon nehéz dönteni, hiszen ha azt nézzük, ahogy Bozsik futballozott, hát az sem volt egy mindennapi dolog. Ha stadionként vesszük, akkor egyszerűbb a helyzet: Bozsik!

Sigér vagy Gazdag?

Mindkettőre szüksége van egy csapatnak, kellenek az ilyen típusú játékosok.

Matek vagy magyar?

Magyar. Viszont a feleségem fejszámoló zseni, szóval ezzel sincs gond a családban.

Racionalitás vagy szív?

Járok coach-hoz, ő azt mondta, ne hallgassak a szívemre, a legrosszabb döntéseket akkor hozom, miközben a racionális döntéseim mindig jobbak. De nekem inkább a szív, megpróbálom becsempészni mindenhová, ahová csak lehet.

Győzelem vagy...?

Halál! Imádok nyerni, az életem a győzelem, bevallom, a gyerekeimet se hagytam nyerni soha. Nagyon szeretek nyerni, nagyon fontos dolog az életben.

17.05.2021, 20:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub