Ma 13 órától sorsolja ki az UEFA az Európa-liga 1. selejtezőkörének párosítását. Az európai szövetség nyoni központjában sorra kerülő eseményt a Budapest Honvéd FC kiemeltként várja, s immár az is eldőlt, hogy mely három rivális közül kerül ki az ellenfelünk: klubunk az ír Derry City FC, az észt Paide Linnameeskond vagy a finn FC Inter Turku gárdáját kaphatja.
A koronavírus-járvány miatt átalakított Európa-liga selejtezőinek párharcai egy mérkőzésen dőlnek el, a főtáblára jutáshoz négy kört kell menni. A Honvéd első találkozójára augusztus 27-én, zárt kapuk mögött kerül sor, és a sorsoláson derül ki, hogy otthon, vagy idegenben lépünk-e pályára.





