Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Irimiás első gólja

Irimiás első gólja

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Kölcsönfigyelő – középpályásunk a Kaposvár ellen egyenlítő találatot jegyzett

Összesen 12 játékosunk szerepel az NB II-ben (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva.

Erdélyi Botond, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): vereséggel debütált a somogyiak kispadján Waltner Róbert vezetőedző, a Siófok a Győri ETO otthonában kapott ki 2–1-re. Horváth végigjátszotta az összecsapást, Tömösvári a 34. percben állt be csereként, míg Erdélyi továbbra is kisebb sérüléssel bajlódik.

Fazekas Lóránt (Békéscsaba 1912 Előre): a koronavírus által sújtott Előre a Budaörs ellen kapott ki hazai pályán (0–2). Fazekas ezúttal is végig pályán volt.

Irimiás Gergő, Kovács Nikolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter, Zvara Levente (FC Ajka): a Kaposvár-Ajka meccs 66. percében, a nyolc minutummal korábban beálló Irimiás Gergő, egy lecsorgó labdát lőtt a jobb alsó sarokba, ezzel egyenlített csapata. A találkozót végül 3–1-re a Rákóczi nyerte. Zvara kispados volt, Soltész, Tóth és a sérült Kovács nem volt a keretben.


Juhász Zsombor (Gyirmót): zsinórban negyedszer játszott egygólos mérkőzést a Gyirmót, a sárga-kékek a Dorog otthonából hozták el mindhárom pontot (0–1). Juhász 90 percet játszott.

Májer Milán, Temesvári Attila (WKW ETO FC Győr): három nyeretlen bajnokit követően fontos diadalt aratott az ETO, a győriek a Siófokot múlták felül 2–1-re. Májer és Temesvári is végigjátszotta a találkozót.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub