A Lipták Grundon, illetve a Bozsik Arénában is ott lesznek vasárnap az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány, valamint a Magyar Rákellenes Liga képviselői, klubunk pedig ezzel is szeretné felhívni a figyelmet a rákellenes küzdelem fontosságára.
A Magyar Rákellenes Liga 1990 óta működik és igyekszik segíteni a betegeket, továbbá felhívni a figyelmet a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára. Jelenleg 3500 tagja és 37 alapszervezete van a Ligának, amelyet négy közhasznú szolgálat is segít, a megalakulás óta több mint 2.4 milliárd forinttal támogatta a rászorulókat. Ebből mintegy 1.5 milliárd forintot fordítottak az betegek életminőségének javítására, továbbá különböző rendezvényeket, segítő szolgálatokat, továbbképzéseket, információs anyagok elkészítését és szűrővizsgálatokat is támogatnak.
Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány 1999-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a daganatos és leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek gyógyulását. Minden szolgáltatásuk térítésmentes a daganatos és leukémiás betegségben szenvedő gyermekeknek és családjaiknak. Támogatják a gyermekonkológiai- és hematológiai osztályok fejlesztését műszerekkel és felújításokkal. A súlyos betegséggel küzdő gyermekeknek és szüleiknek szállást biztosítanak. Betegszállító autójuk a Tűzoltó utcai Gyermekklinika és a gyermek otthona között, valamint az egyes kezelések helyszínei és a klinika között szállítja a daganatos gyermekeket és szüleiket. 2000 óta speciális mozgás és élményterápiával oldják a hosszú kórházi tartózkodások egyhangúságát. Mindezek mellett szabadidős programok szervezésével (táborok, sportrendezvények) pótolják mindazokat az élményeket, melyek a kezelések miatt kimaradtak a daganatos, leukémiás gyermekek életéből.
Klubunk és az Alapítvány összefogásának köszönhetően közel száz, a betegségen már átesett gyermek és családtagjaik is részt vehetnek a Honvéd–Debrecen mérkőzésen.





