Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismerős ellenfél

Ismerős ellenfél

Spiele

Veröffentlicht: 18.01.2024, 17:46Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Hetedik alkalommal találkozunk a felkészülési meccsen az Ajkával, amellyel 2020 óta minden évben játszottunk edzőmérkőzést

Az UTA Arad elleni siker szombaton 11:30-tól második felkészülési mérkőzését játssza a Budapest Honvéd, ezúttal az FC Ajka vendégeskedik Kispesten. A Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban rendezett találkozó zártkapus, de YouTube-csatornánkon élőben követhetitek azt.

A két együttes eddig hat edzőmérkőzésen találkozott egymással. Először 1970 augusztusában, az akkor Ajkai Alumínium SK néven szereplő riválist a mieink Pusztai László, Szurgent Lajos, Tichy Lajos és Pál József góljaival 4–1-re verték, a hazaiak találatát Zsoldos szerezte.

A következő meccsre 36 évet kellett várni, 2006 nyarán semleges pályán, Alsóörsön találkozott egymással a két csapat. A Balaton-partján edzőtáborozó kispestieknél főleg fiatalok, valamint három próbajátékos kapott lehetőséget. A próbajátékosok közül a később tragikus körülmények között elhunyt Gajda Istvánnal kötött szerződést a Honvéd. A támadó két góllal járult hozzá 4–3-as győzelmünkhöz. Gajdán kívül Lantos István és Bartyik Norbert szerezték a kispesti gólokat. Az ajkaiak közül Czafit, Varga I. és Cseke volt eredményes.

Tizennégy év elteltével, 2020 nyarán ismét Ajkán került sor a mérkőzésre és azóta minden évben találkozott egymással a két együttes. A 2020-as találkozó elején Kesztyűs Barna szerzett vezetést a kispestieknek, majd fél óra elteltével Tóth-Gábor Kristóf növelte a mieink előnyét, míg a szünet előtt Rétyi szépített. A második félidőben a Honvéd teljes sort cserélt. A végén a hazaiak Csizmadia révén egyenlítettek (2–2).  2021-ben Nagy Gergő góljával 1–0-ra nyertünk Kispesten. 2022-ben ugyancsak hazai pályán 1–1 lett az eredmény. A mieink találata Kovács Nikolasz, a vendégeké Szarka Ákos nevéhez fűződött.

A legutóbbi felkészülési mérkőzésen 2023 nyarán a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban Kocsis Dominik, Haragos Viktor és Németh Barnabás góljaival 3–0-ra győztünk, de azóta is találkoztunk az Ajkával, a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában Bobál Gergely találatával 1–0-ra nyertünk a Bozsik Arénában, s ez a találkozó volt Csertői Aurél első meccse klubunk kispadján.

18.01.2024, 17:46Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft