Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismét a Bozsik Arénában avattunk bajnokot

Ismét a Bozsik Arénában avattunk bajnokot

Klub

Veröffentlicht: 12.10.2022, 16:04Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Megvan az ország legjobb tizenegyesrúgója

Tavaly októbert követően ismét Kispesten, a Bozsik Arénában került megrendezésre az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság. Mondhatni hagyománnyá vált a döntő helyszíne, de az idei rendezés rengeteg újdonságot hozott a versenyzőknek.

„Sokkal több helyszínnel dolgoztunk idén, talán ezáltal is több lehetőséget biztosítottunk a jelentkezőknek – fejtette ki Kövesdi Gábor, a sorozat főszervezője. – Egyre inkább nő az érdeklődés, közel 400-an jutottak az elődöntőbe és a nevezésekről láthattuk, hogy az ország minden pontjáról voltak jelentkezők.”

A versenysorozat kapuvédői nem változtak, ismételten a Király Sportegyesület növendékeinek volt a feladata, hogy méltó ellenfelei legyenek a rúgóknak.

„Nagyon fontos az, hogy megmozgassa az egész országot ez a játék, hiszen ez a futball célja is – kezdte Király Gábor – Furcsa nekem immár nem a kapuból figyelni a lövéseket, de szerencsére tehetséges fiatalok védenek helyettem. A tény, hogy ismét a Bozsikban zajlik le a döntő, az egyszerűen felemelő lehet annak, aki eddig csak a lelátóról szurkolhatott.” 

Mivel rengeteg fiatal is nevezett, ezért a 14 éven aluliak számára külön versenyt írtak ki a szervezők. A sorozat győztese a 13 éves Szeifer Áron lett, aki fiatal kora ellenére rendkívüli rutinnal értékesítette a büntetőket.

„Boldog vagyok, hogy idáig eljutottam, nehezen hiszem el, hogy én nyertem ennyi gyerek közül!" – mondta boldogon Szeifer Áron.

 A felnőtt korcsoport bajnoka Kiss Márkó Hódmezővásárhelyről érkezve szinte azonnal véget vetett a szétlövésnek és annak ellenére nyerte meg a fődíjat, hogy eredetileg nem is szeretett volna nevezni.

„Az egyik kedves barátom nevezett be a versenyre, de egyáltalán nem bánom, hogy ez megtörtént – kezdte boldogan Kiss Márkó – Szenzációs volt a Bozsik Arénában pályára lépni, ilyen gyönyörű helyszínen lezárni ezt a fantasztikus sorozatot, ahogyan az is nagy élményt jelentett, hogy együtt tölthettem a napot Király Gáborral és Disztl Péterrel.”

Disztl Péter, csapatunk egykori legendás kapusa nemcsak a rúgásokat követte figyelemmel, hiszen már a mérkőzés előtt is találkozhattak vele a szurkolók, mivel Plókai Attila társaságában ő volt a vendégünk a Lipták Grudon, ahol a szurkolók kötetlen beszélgetés keretein belül találkozhattak a kispesti labdarúgás nagyjaival, ráadásul különböző sportos programokat is kipróbálhattak, amelyekkel a jövőben is találkozhattok majd a mérkőzések előtt.

(A II. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon a klubtelevíziónk, az Aranyoroszlánok is ott volt, az eseményről az október 12-i adásunkban számolunk majd be, míg a fotókat az alábbi linken érhetitek el)

12.10.2022, 16:04Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub