Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismét siker

Ismét siker

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.

Az idegenbeli győzelem után hazai pályán is nyertünk az Illés Akadémia ellen

Egy héttel a szombathelyi győzelmet követően ismét az Illés Akadémia volt a Budapest Honvéd-MFA U19-es csapatának riválisa, a felek ugyanis most pótolták a második fordulóból elhalasztott mérkőzést.

A korosztályos válogatott Szabó Alex továbbra is sérült és Sikorszki Bence sem állhatott Simon Miklós rendelkezésére, pályára léptek viszont az U17-es világbajnokságra készülő kerettagok, Buna Gábor, Horváth Milán, László Dávid és Megyeri Gábor.

Az első percek kiegyenlített játéka után átvettük a játék irányítását, sorra vezettük a támadásainkat, de jól zárt a vasi védelem és szórványos ellentámadásokkal is veszélyeztettek.

Jó iram és lendületes játék, ugyanakkor több bosszantó hiba is jellemezte az első harminc percet, bár több szép akciót vezettünk, addig eredmény nélkül. Majd jött a gyors gólváltás és 1–1-es döntetlennek vonultak a szünetre a csapatok. A második játékrészben hét perc alatt három gól tette izgalmassá a találkozót, a hajrában pedig Kerezsi találatával tettük biztossá a győzelmet.

Az U17-es világbajnokság miatt a bajnoki küzdelmek szünetelnek, az újrakezdést követően pedig a Honvédhoz hasonlóan 14 ponttal álló, harmadik helyezett Vasas lesz a mieink első riválisa.


U19-ES BAJNOKSÁG, A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia 4–2 (1–1)

Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Vezette: Zahorán János (Haskó B., Zsótér R.)

Gólszerző: Horváth M. (33.), Fazekas (53.), Hajnal (60.), Kerezsi (82.), ill. Csomós (35.)

Honvéd: Megyeri G. – Török K. (Bartha, 82.), Horváth M, Bocskay, Németh B. (Kovács D., a szünetben), László D. (Kocsis D., a szünetben), Csányi, Juhász Zs, Fazekas, Hajnal (Kerezsi, 71.), Buna (Eördögh, 86.)

Vezetőedző: Simon Miklós


Gólok

33. perc: a vendégtérfél közepéről végeztünk el szabadrúgást. Bocskay a jobb oldalra passzolt a felfutó Bunának, jobbhátvédünk egyből a kapu elé emelte a labdát, Horváth Milán pedig magasra ugorva, senkitől sem zavartatva fejelt a bal alsó sarokba. 1–0

35. perc: gyorsan egyenlített az Illés. Csomós Dominik kapott labdát a jobbösszekötő helyén, majd 16 méterről úgy lőtt laposan kapura, hogy a labda a jobboldali kapufáról pattant a kapu közepébe. 1–1

53. perc: Horváth Milán végzett el bedobást a vendégek ötösével egy magasságban, középre szálló labdáját Fazekas Lóránt öt méterről a kapunak háttal állva fejelte a kapu jobb oldalába. 2–1

56. perc: ismét gyorsan jött az egyenlítés! Jobb oldali szombathelyi szögletrúgás után a labda átkerült a bal oldalra, Csomós Dominik megelőzve Juhász Zsombort 4 méterről perdítette a labdát a kapuba. 2–2

59. perc: László Dávid remek cselekkel vezette a labdát a vendégek tizenhatosán, majd váratlanul a védők mögé belépő Hajnal Gergelyhez passzolt, csatárunk pedig 2 lépés után, a jobbösszekötő helyéről, jobbal laposan a hosszú sarokba lőtte a labdát. 3–2

82. perc: Juhász Zsombor mértani pontossággal indította a csereként pályára lépő Kerezsi Zalánt, fiatal csatárunk az ötösig vezette a labdát, majd a kapus mellett a kapu bal oldalába bombázta. 4–2


Simon Miklós: – Nehéz mérkőzés volt, egy kifejezetten erős, jó focit játszó csapattal találkoztunk. Csakúgy, mint egy héttel korábban, az első félidő kifejezetten nehéz volt, jól reagáltak a csapatok egymás játékára, de a minőségi játékosok nálunk voltak, és ez döntötte el a mérkőzést. Gyorsan estek egymás után a gólok, ezt a dekoncentrációnak tulajdonítom: egy gól után mindig különleges helyzet van, a gólt szerző csapat, kienged, esetleg fellelkesül, míg a másik összesik, vagy éppen újabb motivációt kap. Ezek a helyzetek tanulhatók, és nekünk jobban kell koncentrálni a gól utáni szituációkra. A góljaink szép akciókból, illetve begyakorolt figurákból este, ennek örülök, hiszen ha minőségi játékosaink vannak a kezdőcsapatban és a kispadon is, akkor az edzőnek is könnyebb a dolga. Most szünet következik a bajnokságban, szurkolunk nagyon a korosztályos válogatottnak, másrészt pedig folytatjuk a munkát, hogy az egyének fejlesztése ugyanúgy folytatódhat a szünetben, miközben próbálunk olyan terhelést adni a játékosoknak, mintha minden héten bajnoki lenne, illetve ha lehetőség van rá, a játékosaink az első csapattal is edzhetnek, hiszen ahogy mondtam, rengeteg minőségi futballista van a keretünkben.

01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie