Kispesten már 1904 elején történt kezdeményezés a labdarúgás meghonosítására. 1908. augusztus 10-én, egy lelkes tanár, dr. Varga Bálint kezdeményezésére az Éder vendéglőben megalakították a Kispesti Athletikai Clubot. Az alapszabályt azonban a tagok nem fogadták el, Varga Bálint ezért lemondott. Az egyesület ügyeit egy évig Bede István intézte, aki elsősorban a teremsportokat favorizálta. A vita egyre élesedett a két párt között, ráadásul az anyagi nehézségek is gyötörték a klubot. Ennek enyhítésére 1909 február elsején KAC-bált rendeztek, a bevétel (100 korona) elosztása azonban újabb vitát kavart.
1909 júniusában a közgyűlés végre elfogadta az alapszabályt, így augusztus 3-án, majdnem egy évvel az első kezdeményezés után a tisztújító választmányi gyűlésen nyolc szakosztállyal (atlétika, birkózás, kerékpár, ökölvívás, tenisz, torna, vívás és labdarúgás) végleg megalakult a Kispesti Atlétikai Club.
Az elmúlt 112 év alatt több mélypont is volt a klub életében, a „profiper”, a világháborúk, az 1956-os forradalom nehéz helyzetbe hozta az egyesületet, de a Kispest mindig talpra állt, bizonyítva életerejét. Szerencsére a 112 év sikerekben is gazdag volt: a Kispest, majd Bp. Honvéd világhírű futballisták egész sorát adta a labdarúgásnak, 14 bajnoki címmel, 8 Magyar Kupa-győzelemmel, Közép-európai Kupa-sikerrel örvendeztette meg szurkolóit. Huszonnégy gólkirályi címmel büszkélkedhetünk. Az egyesület több mint száz játékost adott a magyar válogatottnak. Az ötvenes és a nyolcvanas évek kispesti aranycsapata egyben a nemzeti csapat gerincét is alkotta. Hét játékosunk vb-ezüsttel, 11 olimpiai arannyal dicsekedhet.
Az ünnepelt az idő múlásával sem veszített a szépségéből, sőt egyre szebb és szebb lett.
Isten éltessen sokáig, csodálatos Kispest!
Ha elolvasnád a kispesti labdarúgás részletes történetét, itt megteheted!





