Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Itthon kezdik a szezont a lányok

Itthon kezdik a szezont a lányok

Frauenfußball

Veröffentlicht: 16.07.2024, 12:17Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Női csapatunk felkészülési és bajnoki programja

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Simple Liga 2024/2025-ös kiírásának sorsolását, mely szerint az első osztályba feljutó női együttesünk hazai pályán, a Szeged ellen kezdi a bajnokságot. Marin Masaryk együttese 2024 őszén 12, míg 2025 tavaszán 10 bajnoki mérkőzést játszik és nemcsak itthon kezdjük, hanem itthon is zárjuk majd a szezont, a 22. fordulóban a Szekszárd lép pályára Kispesten.

A felkészülést a múlt héten elkezdő lányok szombaton játsszák az első edzőmeccsüket, amely után Lipótra utaznak, ahol egy hetet edzőtáborozik az együttes, s közben újabb két találkozót is vív a csapat. A gárda nyáron összesen öt meccsel hangol a bajnokságra és mind az öt erőpróba nemzetközi mérkőzés lesz, szlovák, osztrák és cseh riválisokkal szemben.

A BUDAPEST HONVÉD NŐI CSAPATÁNAK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Július 20., szombat
Budapest Honvéd FC–Spartak Trnava (szlovák)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött

Július 24., szerda
Budapest Honvéd FC–Myjava (szlovák)
Lipót, zárt kapuk mögött

Július 27., szombat
Budapest Honvéd FC–Lokomotiv Brno (cseh)
Lipót, zárt kapuk mögött

Augusztus 3., szombat
MFK Ruzomberok (szlovák)–Budapest Honvéd FC
Rózsahegy, zárt kapuk mögött

Augusztus 11., vasárnap
Budapest Honvéd FC–LASK Linz (osztrák)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött

SIMPLE LIGA, 2024/2025
A BUDAPEST HONVÉD FC MÉRKŐZÉSEI

1. forduló. 2024. augusztus 24., szombat, 16:00
Budapest Honvéd FC–Kész St. Mihály Szeged
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

2. forduló. Augusztus 31., szombat, 17:00
MTK Budapest–Budapest Honvéd FC
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

3. forduló. Szeptember 7., szombat, 17:00
Budapest Honvéd FC–Astra HFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

4. forduló. Szeptember 14., szombat, 17:00
Viktória FC–Budapest Honvéd FC
Szombathely

5. forduló. Szeptember 21., szombat, 16:00
Budapest Honvéd FC–FTC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

6. forduló. Szeptember 28., szombat, 16:00
Budapest Honvéd FC–Soroksár SC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

7. forduló. Október 12., szombat, 13:00
PMFC–Budapest Honvéd FC
Pécs

8. forduló. Október 19., szombat, 14:00
Budapest Honvéd FC–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

9. forduló. November 2., szombat
ETO FC Győr–Budapest Honvéd FC
Győr

10. forduló. November 9. szombat, 13:00
Budapest Honvéd FC–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

11. forduló. November 16., szombat, 13:00
Szekszárd–Budapest Honvéd FC
Szekszárd

12. forduló. November 23., szombat, 13:00
Kész St. Mihály Szeged–Budapest Honvéd FC
Szeged

2025
13. forduló
Budapest Honvéd FC–MTK Budapest
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

14. forduló
Astra HFC–Budapest Honvéd FC
Üllő

15. forduló
Budapest Honvéd FC–Haladás Viktória
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

16. forduló
FTC–Budapest Honvéd FC
Kocsis Sándor Sportközpont

17. forduló
Soroksár SC–Budapest Honvéd FC
Soroksár

18. forduló
Budapest Honvéd FC–PMFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

19. forduló
PAFC–Budapest Honvéd FC
Felcsút

20. forduló
Budapest Honvéd FC–ETO FC Győr
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

21. forduló
DVTK–Budapest Honvéd FC
Miskolc

22. (utolsó) forduló
Budapest Honvéd FC–Szekszárd
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

(A pontos kezdési időpontok később kerülnek kijelölésre.)

16.07.2024, 12:17Frauenfußball

Ähnliche Nachrichten

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Unsere Frauenmannschaft hat am 13. Spieltag der Simple Női Liga einen 2:0-Sieg bei Szekszárd FC gefeiert.

25.10.2026 | Frauenfußball

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Wir haben mit unserer Mittelfeldspielerin Rebeka Róth über das Spitzenspiel gegen MTK, den neuen Modus der Simple Női Liga sowie das Ligaspiel am Samstag gegen den Szekszárd FC gesprochen.

25.10.2026 | Frauenfußball

Auswärtsspiel steht an – Unser Frauenteam reist nach Szekszárd

Auswärtsspiel steht an – Unser Frauenteam reist nach Szekszárd

Informationen, Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen den Szekszárd FC wissen sollte.

24.10.2026 | Frauenfußball

Torloses Remis im Derby gegen MTK nach verrückter Schlussphase

Torloses Remis im Derby gegen MTK nach verrückter Schlussphase

In der 12. Runde der Simple Női Liga trennten wir uns mit einem 0:0-Unentschieden von MTK Budapest.

22.10.2026 | Frauenfußball