Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Izgatott vagyok“

„Izgatott vagyok“

Klub

Veröffentlicht: 05.07.2022, 21:30Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A Lendva elleni mérkőzésen mutatkozik be a Honvéd kispadján Tam Courts

Ugyan „csak“ felkészülési meccsről van szó, de a szerdai találkozó az első megméretés a nyáron kinevezett vezetőedzőnk, Tam Courts számára a Budapest Honvéd kispadján, szakvezetőnk ennek megfelelően várja a szlovén Lendva elleni mérkőzést.

„Nagyon izgatott vagyok az első mérkőzés miatt – kezdte lelkesen Tam Courts. – Jó edzéseken vagyunk túl, sokat beszélgettünk a srácokkal, hogy megismerkedjünk, egymásra hangolódjunk, most viszont szeretnénk látni is, hogy mire képesek. Szükségünk van még erősítésre is, de a fiatal játékosok is nagyon jó benyomást tettek ránk, szeretnénk nekik is lehetőséget adni arra, hogy bizonyítsanak, akárcsak a többiek. Remek lehetőség lesz a szerdai találkozó, először láthatom a meccsen a csapatot, szeretném, ha minél több mindent viszontlátnék a gyakoroltakból és a célunk, hogy kezdésként valami szépet tudjunk mutatni a szurkolóinknak.“

Skót vezetőedzőnk kinevezése és a szerdai mérkőzés között pontosan négy hét telik el, Tam Courts így az első időszak tapasztalatairól, a Honvédnál szerzett benyomásairól is beszélt.

„Az eddigi tapasztalatok alapján úgy látom, hogy rengeteg elkötelezett ember dolgozik a klubnál, akik értik a munkájukat és mindannyian a klub érdekeit tartják szem előtt, a stábommal pedig készen állunk arra, hogy új irányba vigyük a Honvédot – hangsúlyozta Tam Courts. – Azt látom a játékosokon, hogy ők is pontosan tudják, hogy változtatásokra van szükség, hiszen az elmúlt szezonok eredménye nem volt méltó ahhoz a szinthez, amit képviselnünk kell. Azon vagyok, hogy együtt dolgozzunk egy sikeresebb jövőért, hogy jól szerepeljen a Honvéd.“

A Nafta Lendeva elleni felkészülési találkozót szerdán 18:00 órától játsszuk Lendván, s bár a két klub szerette volna, ha nézők is lehetnek a találkozón, a helyi hatóságok ezt nem tették lehetővé, így a meccset zárt kapuk mögött rendezik meg.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK A SZLOVÉNIAI EDZŐTÁBORBAN

Július 6., szerda, 18:00, Lendva
Budapest Honvéd FC–Nafta Lendeva (szlovéniai)

Július 9., szombat, 17:30, Lendva
Budapest Honvéd FC–NK Varazdin (horvát)

Július 13., szerda, 17:30, Stojinci
Budapest Honvéd FC–FC Arsenal Tivat (montenegrói)

05.07.2022, 21:30Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub