A Budapest Honvéd több mint egy évszázados históriája számtalan vidám és kevésbé örömteli történetből áll, ezt az óriási anekdotakincset szeretnénk megosztani olvasóinkkal, sorozatunkban pedig hétről hétre összegyűjtöttük a legérdekesebb történeteket – 24. rész.
A koronavírus rohamos terjedése miatt a magyar Kormány vészhelyzetet hirdetett, és különböző korlátozó intézkedéseket hozott, többek között zárt kapuk mögött kell megrendezni a labdarúgó-mérkőzéseket (is), az intézkedés pedig visszavonásig érvényes.
Nem a mostani egyébként az első eset, amikor járványveszély miatt nem látogathatták a szurkolók a meccseket, 102 évvel ezelőtt ugyanis volt már példa hasonlóra. 1918-ban a „spanyolnátha” névre keresztelt influenza szedte az áldozatait. A meglehetősen agresszív vírus közel két éven át pusztított szerte a világban, Magyarországon 1918. októberben, novemberében tetőzött, így a hatóság a mostanihoz hasonló intézkedéseket hozott.
1918. október 21-től a színházakat, szórakozóhelyeket és a sporttelepeket is bezárták, így az október 27-én rendezett MTK–Kispesti AC találkozót is nézők nélkül rendezték a Hungária úti MTK-pályán (a meccset a kék-fehérek nyerték 6-2-re). A bajnokság csaknem másfél hónapig szünetelt, és december 1-én nyíltak meg a kapuk a nézők előtt.
Emellett a klub több, mint 110 éves történetében több zárt kapus mérkőzésre is sor került. A kétezres években általában szurkolói rendbontás, de korábban más indok miatt is kiszorultak a nézők a pályákról. 1919 szeptemberében a Budapestet megszálló román csapatok parancsnoka lázadástól tartva lakatot tett a kapukra, így a Kispest 4–1-es győzelmét a MAFC ellen nem láthatták a szurkolók.





