Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Javítandó mérleg

Javítandó mérleg

Klub

Veröffentlicht: 29.01.2021, 11:11Lesezeit: 2 Min.

Tizenhat kispesti győzelem született eddig Fehérváron

Január 30-án, szombaton a Budapest Honvéd Székesfehérvárra látogat, ahol 53. mérkőzését játssza a fehérváriak pályaválasztása mellett. Az eddigi idegenbeli meccseken 16 győzelmet arattunk – a sikeres találkozók közül idézünk fel most három emlékezeteset.

 

AZ ELSŐ GYŐZELEM SZÉKESFEHÉRVÁRON

1968.05.26.: Videoton–Bp. Honvéd 1–2 (1–0)   

A Bp. Honvéd 1968 tavaszán, Székesfehérváron játszott először a Videoton ellen. Változatos, érdekes mérkőzést vívott egymással a két együttes. Az első félidőben a mezőnyben folyt játék, a védelmek jól zártak. A 40. percben a hazaiak 11-esből szereztek vezetést. A szünet után a Honvéd fokozatosan átvette a játék irányítását, majd az 53. percben szabadrúgáshoz jutott. Kocsis Lajos lövése a felső lécről pattant vissza. Két kispesti, Fekete és Szendrei rajtolt a labdára, Szendrei gyorsabb volt és 4 lépésről a kapu közepébe lőtt, 1–1. A 84. percben Marosi vitte fel a labdát a bal oldalon, 25 méterről kapura lőtt, a labda a védőkről levágódott, Marosi elé pattant, aki 22 méterről nagy bombát küldött a kapu bal oldalába, 1–2. A kispestiek győzelme egyben azt is jelentette, hogy Videoton elvesztette hazai veretlenségét.

BHSE: Bicskei – Kelemen, Ruzsinszky, Marosi – Tóth Gy., Vági – Kocsis, Fekete, Szendrei, Komora, Tóth K. Edző: Preiner Kálmán

 

MAGABIZTOS IDÉNYZÁRÓ

1983.06.11.: Videoton SC–Bp. Honvéd 0–3 (0–0)

 A bajnokság utolsó fordulójában látogatott a Bp. Honvéd Székesfehérvárra. A mérkőzés előtt mindkét csapat nyugodtan készülődött, hiszen a hazaiak már biztos bennmaradók voltak, a Honvéd pedig már akár a meccs előtt zsebre vághatta volna a bronzérmet. Az I. félidőben változatos játék folyt a pályán, a játékrész elején a kispesti Varga, a végén a fehérvári Szabó döngette meg a kapufát, de gól nem esett.

A 68. percben Gyimesi szögletét Dajka fejelte a léc alá. Három perc múlva Gyimesi 20 méteres szabadrúgása vágódott a jobb sarokba, 2–0. A 79. percben már háromgólos volt a kispestiek előnye. Kozma sorra cselezte ki a fehérvári védőket, mikor a 16-oson belül Palkovics felvágta. A 11-est Varga a bal sarokba bombázta, s a Bp. Honvéd biztos győzelmet aratott az idényzárón.

BHSE: Andrusch – Paróczai, Nagy A., Varga, Tóth – Kerepeczky, Gyimesi, Détári – Bodonyi (Kozma, 46.), Esterházy, Gere (Dajka, 46.). Edző: Komora Imre.

 

PIROS-FEKETE PARÁDÉ A MATINÉN

1994.04.16.: Parmalat FC–Kispest-HFC 1–5

Szokatlan időpontban, délelőtt 11 órakor kezdődött Székesfehérváron a Parmalat FC–Kispest-HFC bajnoki mérkőzés. Orosz Ferenc, Emmy és Sallói István sérülés miatt nem játszhatott. A piros-feketék alaposan belekezdtek, és a 13. percben Vincze és Hamar góljaival már 2–0-ra vezettek. Ezután a második gól szerzője, Hamar István megsérült, helyette Tóth Mihály folytatta a játékot, aki élt a lehetőséggel: a harmadik kispesti gól az ő nevéhez fűződött. A hazaiak 4 perccel később a Kispesten nevelkedett Horváth Ferenc révén szépítettek. A meccs hajrájában előbb Illés, majd a 88. percben Csehi Tibor vette be a Parmalat kapuját. A kispestiek ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattak.

 

MOL FEHÉRVÁR–BUDAPEST HONVÉD

idegenbeli statisztika


52 mérkőzés 

16 győzelem

10 döntetlen

26 vereség

54 lőtt gól

76 kapott gól

 

Góllövőlista 

Honvéd

4 gólos: Gregor József, Marius Sasu

3 gólos: Tóth Mihály

 

MOL Fehérvár

4 gólos: Csucsánszky Zoltán, Szabó József

3 gólos: Horváth Ferenc, Nagy II. János, Novath György, Terjék Lajos


Legek

Legnagyobb győzelem: 5–1 (1994.04.16.)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 3 meccs (1968-1972)

Legnagyobb nézőszám: 20 000 (1968)

29.01.2021, 11:11Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub