Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó, de még több volt benne

Jó, de még több volt benne

Spiele

Veröffentlicht: 26.02.2022, 20:55Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Sorozatban második meccsét hozta le kapott gól nélkül a csapat

A mezőkövesdi mérkőzés után a PAFC ellen folytatódott Albi Doka és Mohammed Kadiri közös kispesti története. A télen igazolt két játékos nyolc napja a 89. percben beállva debütált a Honvédban, majd egy fordulóval később kezdőként számított rájuk Nebojsa Vignjevic, aki egyébként további három helyen változtatott az idegenben ikszelő együttesen. Bekerült a kezdőcsapatba Baráth Botond, Thierry Gale és Dusan Pantelic is, a rotálásra pedig szükség is volt, mivel a következő nyolc napban három, ráadásul három egyaránt fontos összecsapás vár a mieinkre: a Fradival szembeni kupanegyeddöntőt fogja közre a PAFC és a DVSC elleni bajnoki.


Sorrendben először a felcsútiak ellen léptünk pályára – ezúttal is kezdő volt Batik Bence, akit 100. honvédos bajnokija alkalmából köszöntött Kun Gábor ügyvezető –, a találkozó első nagy helyzete pedig éppen az egyik említett emberünk előtt adódott, amikor a 16. percben Gale beadását Drazic csúsztatta meg, aztán Kadiri lövését védte szép mozdulattal Markek Tamás. A vendégkapusnak ráadásul nem ez volt az egyetlen nagy hárítása, hiszen a 29. percben Gale beadása után Drazic próbálkozását is bravúrral hatástalanította.

A két nagy kispesti lehetőség mellett még a 43. percben is láthattunk ígéretes hazai helyzetet, amikor Nagy Dominik jobb oldali szögletét Lukic csúsztatta a hosszú sarok fölé. Tegyük hozzá, Szappanos Péternek köszönhető, hogy még ekkor is nulla nulla volt az állás, kapusunk ugyanis óriásit mentett Nagy Zsolt lövésénél, a vendégek közül már többen gólt kiáltottak, amikor Szappanos keze útját állta a labdának.

Noha voltak lehetőségeink, a játékon lehetett volna még javítani, ezért is cserélt kettőt a szünetben Nebojsa Vignjevic. Érkezett Hidi Patrik és Zsótér Donát, így már ők is pályán voltak, amikor Nagy Zsolt szabálytalansága után Mohammed Kadiri terült el a tizenhatoson belül, s bár Erdős játékvezető előbb büntetőt ítélt, a videóbíró szerint a büntetőterületen kívül történt a szabálytalanság – Nagy Dominik szabadrúgása pedig elakadt a sorfalban.

Az eset után Bőle Lukács is lehetőséget kapott, combsérüléssel bajlódó szélsőnk három és fél hónap után térhetett vissza és kapott félórát Nebojsa Vignjevictől. Ebben az időszakban jobbára a vendégek térfelén zajlott a játék, sőt a 68. percben a jubiláló Batik Bence lőtt a hálóba, kezezés miatt azonban szabadrúgás következett a középkezdés helyett. Mondjuk nem lettünk volna szomorúak, ha visszanézi a játékvezető a szituációt, de el kell fogadnunk, hogy ez volt a (jó) döntés, pedig remek lett volna, ha az új szögletzászlók debütáló meccsén pont sarokrúgásból szerezzük meg a győztes gólt.

 

A 72. percben Szappanos Péter egyenlítette ki a szép védések számát Markekkel szemben, utána pedig ismét a kispesti akciók hordozták magukban a gólveszélyt, előbb Zsótér elől mentett lábbal a vendégkapus, majd Hidi beadását csípte el Traoré elől. Az utolsó negyedórában is a Honvéd támadott, a nyomás azonban csak lehetőségeket hozott, gólt sajnos nem, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Mindenképpen pozitívum, hogy három meccse veretlenek vagyunk, 221 perce nem kaptunk gólt, erre lehet építeni és lehet tovább javulni, akár az első félidei játékot, akár a helyzetek gólra váltását tekintve. És akkor még eredményesebbek lehetünk.

OTP BANK LIGA, 22. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–0

Bozsik Aréna, 2472 néző

V: Erdős József (Georgiou T., Király K.)

Honvéd: Szappanos – Doka, Batik, Baráth, Tamás K. – Pantelic (Hidi, a szünetben), Kadiri – Nagy D. (Jónsson, 90+4.), Drazic (Zsótér, a szünetben), Gale (Bőle, 60.) – Lukic (Traoré, 70.)

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

PAFC: Markek – Favarov, Stronati, Spandler, Szolnoki – Plsek (Urblík, 76.), van Nieff – Corbu (Gera, 76.) – Slagveer (Komáromi, 68.), Skribek (Kozák, 68.), Nagy Zs.

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

26.02.2022, 20:55Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele