Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó eredményeket érne el

Jó eredményeket érne el

Klub

Veröffentlicht: 06.11.2021, 11:10Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Nir Bardea az együttes teljesítményére fókuszál

A Felnőttprogram részeként rendkívül fiatal keret áll Simon Miklós rendelkezésére második csapatunknál, ami mindenképpen pozitív, hiszen rengeteg tehetséges játékos játszhat hétről hétre a felnőttfutballban, akiknek fontos támaszt jelent Djordje Kamber, vagy éppen Nir Bardea szolgáltat, aki hazájában, Izraelben, az ottani első osztályban közel 100 mérkőzésen szerepelt és igyekszik tapasztalatait megosztani társaival.

„Arra törekszem, hogy segítsek a többieknek edzéseken és meccseken – kezdte Nir Bardea, aki öt alkalommal lehetőséget kapott az izraeli U21-es válogatottban. – Sokat beszélek hozzájuk és próbálom irányítani őket a pályán, hogy küzdjenek és minél magabiztosabbá váljanak minden találkozón. Kiváló futballistákból áll a társaság, akik nagy potenciállal rendelkeznek, és minden esélyük megvan, hogy sikeresek legyenek. Remekül érzem magam közöttük, jó egy ilyen közösségnek a tagja lenni.”

Nir Bardea pedig a Makó ellen is bizonyította, fontos tagja a keretnek, amikor a negyedik percben eredményes volt, emellett a védők egyik legjobb bizonyítványa egy összecsapáson az, ha kapott gól nélkül sikerül azt abszolválni, ami összejött az előző fordulóban. A 26 éves légiósunk pedig elégedett volt a saját, illetve az együttes produktumával egyaránt.

„Boldog voltam, hogy betaláltam, főleg amiatt, mert ezzel három ponthoz segítettem a csapatot – jelentette ki Bardea, aki a találkozó egyetlen gólját szerezte. – Nehéz idegenbeli mérkőzésen vagyunk túl, amit sikerrel zártunk. Remélem,  a továbbiakban is képesek leszünk hasonló eredményeket elérni.”

Hétvégén a jelenleg 17. helyen lévő Vác látogat hozzánk, amely két körrel korábban a második Dunaújváros otthonában ikszelt, szóval a gyengébb helyezés ellenére sem készülhetünk könnyű meccsre. Hátvédünk viszont sokkal inkább a Honvéd II teljesítményére fókuszálna, mintsem az ellenfelére.

„Nem szoktam neveket és pozíciókat a tabellán nézegetni, az a fontos, hogy mi játsszunk jól – mondta motiváltan Nir Bardea. – Igyekszem a gyakorlásokon és az összecsapásokon száz százalékot nyújtani, ezzel segíteni a csapaton, minden alkalommal nyerni szeretnék. Ezért dolgozunk naponta, Miki és Kristóf (Simon Miklós és Kemény Kristóf második együttesünk vezető-és asszisztensedzője) kitűnő edzéseket tartanak és mindig elvárják tőlünk a maximumot.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 16. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–Vác FC

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

November 7., vasárnap, 11:00

V: Héra Csanád

06.11.2021, 11:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub