Nemzetközi felkészülési mérkőzéssel zárja az edzőmeccsek sorozatát a Budapest Honvéd FC, csapatunk szombaton Győrben fogadja a cseh Banik Ostrava együttesét, amellyel 86 év után játszunk újra barátságos mérkőzést.
„Mindenképpen fontosnak tartottuk, hogy jó és erős ellenféllel szemben játsszuk az utolsó meccsünket, amely ráadásul nemzetközi mérkőzés lesz, örülök, hogy a klubnak sikerült leszerveznie ezt a találkozót – mondta Bódog Tamás a Budapest Honvéd FC vezetőedzője. – A játékosok jó erőben vannak, a lábakból a fáradtság kezd kimenni, mindenképpen jó erőfelmérő lesz a szombati mérkőzés.”
A felkészülés korábbi szakaszában szakvezetőnk rendszeresen hangsúlyozta, hogy az edzéseket illetően nincsenek tekintettel a gyakorló mérkőzésekre. Ennek megfelelően a találkozók délelőttjén is tréningezett a csapat, vagy éppen a meccs előtti napon is kemény edzésen vettek részt a srácok.
„Most már egy kicsit másként tekintünk a meccsre, lassan felvesszük a bajnoki ritmust, és bár a hét elején még kaptak terhelést a játékosok, az elmúlt egy-két nap már kicsit könnyebb volt, frissítettünk a találkozóra, nem szabad már olyan fáradtságnak lenni a lábakban, mint korábban. Komolyan vesszük a szombati meccset, főpróbaként tekintünk rá a bajnoki rajt előtt” – mondta Bódog Tamás.





