Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó hozzáállással

Jó hozzáállással

Spiele

Veröffentlicht: 15.07.2023, 16:22Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Dunaszerdahelyre utazott második csapatunk

Második csapatunk U18-as korosztályú és még fiatalabb játékosai – Mihályi Tamás irányításával – Szlovákiában csaptak össze a DAC U19-es növendékeivel. Jól kezdték a mieink a mérkőzést, ugyanis az első félidőt követő szünetre 2–1-es előnnyel mehettek az öltözőbe, hála Hancz Dominik és Forró Dominik találatainak. A második játékrészben a szerdahelyeik megfordították a találkozót, így 3–2-s vereséget szenvedett csapatunk.

Mihályi Tamás: – Jól kezdtük a találkozót, a DAC egy szervezett, jól védekező csapat benyomását keltette, de az első játékrészben sikerült őket többször megbontani és betalálni. Tetszett a srácok hozzáállása a pályán, a tempó is rendben volt, mindent teljesítettek, amit kértem tőlük a mérkőzés előtt. Nyilván még sokat kell dolgoznunk, ismerkedünk még a csapattal, de le a kalappal a felfogást illetően.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC U19–BUDAPEST HONVÉD II 3–2 (1–2)
Dunaszerdahely

G: Hancz, Forró

15.07.2023, 16:22Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie