Kedd délutánra pihenőt kaptak játékosaink Horváth Ferenc vezetőedzőtől, így volt idejük kávézni, kikapcsolódni, a wellness-részlegben feltöltődni, többen pedig úgy döntöttek, hogy azért a szabad délután során is meglátogatják a szálloda konditermét. Az egyik ilyen labdarúgónk Tóth-Gábor Kristóf volt, aki aztán másnap délelőtt duplázott a szlovén Drava Ptuj elleni felkészülési mérkőzésen.
„Nem a konditerem miatt voltam eredményes, az csak egy kis átmozgatás volt, nem akartam egész délután a szobában feküdni. A győzelem mellett örülök a duplámnak, ki kellett már jönniük a góloknak – sóhajtott fel mosolyogva Tóth-Gábor Kristóf. – Boldog vagyok, hogy segíteni tudtam a csapatnak, fontos volt, hogy győzelemmel zárjuk a meccset, az első olyat, amelyen 90 perc terhelést kaptunk. Éreztük is, a végére kicsit elfáradtunk, de a lényeg a siker. A góljaim? Minden csatár számára fontos, hiszen az elsődleges feladatunk a gólszerzés, ezért én is örülök, azonban a csapat sikere fontosabb.”
A 19 esztendős támadó a felkészülés során másodszor volt eredményes, és akárcsak a Budaörs, a Drava Ptuj ellen is az ő nevéhez fűződött a Honvéd első gólja, amelyet akkor még három, míg ezúttal még négy kispesti találat követett.
„Jó mérkőzést vívtunk, fontos, hogy sok gólt szereztünk, az első félidőben nagyon jól működött a csapatjáték is, a másodikban már kijött egy kicsit a fáradtság. Először játszottunk 90 percet, nem mindig ment már úgy, mint az első felvonásában, de összességében hasznos meccs volt, jól sikerült, erre lehet építeni. A találkozó után jöhet egy kis pihenő, regeneráció és készülünk a folytatásra” – tekintett már előre Tóth-Gábor Kristóf.





