Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó meccset játszottunk

Jó meccset játszottunk

Spiele

Veröffentlicht: 13.01.2024, 17:52Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Az első hét nagyobb terhelése mellett is láthattunk szép megoldásokat

Kapott gól nélkül, kettő nullás félidőt követően három nullára győztünk a romániai UTA Araddal vívott felkészülési mérkőzésen, amely után vezetőedzőnk, Csertői Aurél értékelte a találkozót.

„Örülök annak, hogy első osztályú csapatot győztünk le, amely ráadásul egy hét múlva már tétmeccsen szerepel, miközben mi még csak most kezdtük el a felkészülést. A héten kemény edzéseink voltak, emiatt fáradtabban is léptünk pályára, így is sikerült azonban nyernünk és lehetőséget tudtunk adni minden mezőnyjátékosnak. Jól dolgoztak a héten a srácok, a meccsen is láthattunk szép megoldásokat, persze hibákat is, és azon fogunk dolgozni, hogy még tovább javuljon, csiszolódjon a csapat a folytatásban. Minden győzelem fontos, ebből lehet építkezni és továbbra is maximális koncentrációval, nagy odaadással, fegyelmezetten kell dolgozni az edzéseken, annak lesz majd meg az eredménye a meccseken.“


13.01.2024, 17:52Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft