Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó meccset vár

Jó meccset vár

Akademie

Veröffentlicht: 12.04.2022, 14:35Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kárász Simon reméli, hogy sikeres lehet második csapatunk a Ferencváros II elleni derbin

A tavaszi szezon elején egy hónapot ki kellett hagynia Achilles-ín gyulladás miatt Kárász Simonnak, akinek így újra fel kellett építenie magát, hogy felvegye a mérkőzések ritmusát. Elmondása szerint azonban ez nem okozott számára gondot és úgy érzi, a teljesítménye is rendben van.

„Amíg hiányoztam, addig az együttesnek sem alakultak fényesen az eredmények, talán csak én kellettem volna – mondta nevetve Kárász Simon, aki az első három tavaszi fordulóról maradt le. – Viccet félretéve, szomorú voltam a sérülésem miatt, pláne, hogy meccseket is ki kellett hagynom. Szerencsére azóta újra a pályán lehetek és sikerült beverekednem a csapatba, a játék jól ment és a győzelmek is elkezdtek jönni, ami szintén fontos tényező.”

Olyannyira sikerült felépítenie magát védőnknek, hogy a Cegléd elleni mérkőzés egy szöglet utáni szituációban az ő lábáról került a labda az ellenfél hálójába, s ez jelentette a mieink második gólját a 3–0-s győzelem során. Sajnos azonban úgy hozta a sors, hogy öt összecsapás után egyet ismét ki kellett hagynia Kárásznak, ezúttal azonban csak elővigyázatosságból, enyhe torokgyulladás miatt nem játszhatott a vasárnap Monoron.

„ Azt hiszem erre szokták mondani, hogy jókor voltam jó helyen – idézte fel gólját Kárász, akinek ez volt a második találata a szezonban. – A körülményektől függetlenül mindig nagy öröm, ha védőként eredményes vagyok, hiszen ritkán adódik meg ez számomra. Természetesen az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot, ami sikerült is, így nagyon boldog voltam a lefújást követően. A Monor ellen nem szerepeltem, mert nem akartunk kockáztatni, azt fontosabbnak tartottuk a stábbal és Simon Miklós vezetőedzőnkkel, hogy a szerdai találkozón már teljesen egészséges legyek.”

Hét közben ugyanis a Ferencváros II látogat majd hozzánk. A városi rangadók mindig nagy presztízsű találkozók, ráadásul a zöld-fehérekkel szemben csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetik a mieink, hogy előrébb helyezkednek a tabellán, ami tovább fokozhatja a meccs hangulatát. Az őszi összecsapáson 0–0-s döntetlen született, viszont a kispestiek álltak közelebb a győzelemhez.

„Mindig kiélezett a második együttesek mérkőzése is – tekintett előre a szerdai bajnokira a 19 éves védő. – Nem lesz könnyű dolgunk, mert jó csapat a Fradi, ahol szintén fiatal tehetséges labdarúgók játszanak. Nagy a rivalizálás a két klub között, emiatt különösen várjuk már a találkozót és reméljük, egy jó meccsen a számunkra kedvező eredményt érjük majd el.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 30. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–FERENCVÁROSI TC II

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Április 13., szerda, 11:00

V: Kovács Gábor

12.04.2022, 14:35Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie