Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jobb volt az ETO

Jobb volt az ETO

Spiele

Veröffentlicht: 06.07.2024, 15:25Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Vereséget szenvedtünk a harmadik felkészülési mérkőzésünkön

A Zalaegerszeget követően újabb NB I-es rivális várt csapatunkra a felkészülés során, Csertői Aurél együttese ugyanis Győrbe látogatott július első szombatján, ahol az ETO vendégeként léptünk pályára. 

Az új igazolások közül Csilus Tamás, Medgyes Zoltán, Branko Pauljevic és Sigér Ákos is a kezdőcsapatban szerepel, míg Ene Kornél a kispadon kapott helyet. A kerettagok közül hiányzik Holman Dávid és Kerezsi Zalán, ők a terhelés optimális elosztása érdekében ezúttal pihenőt kaptak a szakmai stábtól.

A mérkőzés kispesti helyzettel kezdődött, a 4. percben Keresztes Noel labdaszerzése után Lőrinczy Attila lőtt 18 méterről, a jobb felső sarok felé tartó labdáját Gyurákovics kapus tolta fölé. Két perccel később már az ETO veszélyeztetett, előbb Bumba lőtt, majd Vera fejelt, de egyik kísérlet sem találta el Gyetván Márk kapuját.

A 16. percben Diarra kapott ígéretes keresztpasszt a jobbösszekötő helyén, azonban nem sikerült átvennie a labdát, majd a 20.-ban Sigér Ákos indította a bal oldalról befelé húzó Medgyes Zoltánt, védője azonban lebirkózta szélsőnket, így a kapusé lett a labda.

Az ivószünet után szögletekkel és beívelésekkel próbálkozott a Győr, védelmünknek résen kellett lennie, nagy helyzet azonban nem alakult ki. A 38. percben aztán már igen, de előbb Skvarka, aztán Keresztes elől tisztáztunk, utóbbi lövésébe Csilus Tamás vetődött bele önfeláldozóan, míg a következő percben Vera tekert a bal felső sarok fölé kevéssel.

A félidő utolsó helyzete előttünk adódott, a jobbösszekötő helyéről, mintegy hét méterről, Medgyes Zoltán célozta meg a rövid sarkot, Gyurkávics lábbal mentett, a szögletet követően pedig felszabadítottak a győri védők.

A szünetben kettőt cseréltünk, Gyetván Márkot Tomás Tujvel, míg Csilus Tamást Nyitrai Bence váltotta, majd Sigér Ákos lövéssel indult a második felvonás – és sajnos két győri góllal folytatódott. A 48. percben Michal Skvarka lőtt nagy gólt a jobb felsőbe, amely után Claudiu Bumba duplázta meg a ETO előnyét egy véleményes tizenegyesből.

Az 56. percben Lőrinczy Attila szöglet után mentett az ETO kapuvédője, majd az utolsó fél órára teljes sort cserélt a házigazda. A 64. percben Raska révén a harmadik találatát is megszerezte az ETO. A hajrában a cserekén beálló Kundrák Norbert lövését védte Riusz Barnabás, majd Polák Kevin lágy ívelése ment el centikkel Simon Benedek feje felett.

A hátralevő időben kisebb lehetőségeket láthattunk még, az eredmény azonban már nem változott, 3–0-ra nyert a Győr.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ETO FC GYŐR–BUDAPEST HONVÉD FC 3–0 (0–0)

ETO Park

V: Káprály Mihály (Vígh-Tarsonyi G., Albert I.)
G: Skvarka (48.), Bumba (51. – tizenegyesből), Raska (64.)

Győr: Gyurákovics – Vera, Szépe, Keresztes K., Csontos D. – Diarra, Anton, Vingler, Bumba – Skvarka, Lukic. A 60. perctől: Ruisz – Raska, Koncz, Krpic, Vianna, Tóth R., Riquelme, Bánáti, Boschum, Luc, Farkas B.
Vezetőedző: Borbély Balázs

Honvéd: Gyetván (Tujvel, a szünetben) – Pauljevic (Nagy Z., 69.), Szabó A. (Szabó T., 69.), Pekár (Ene, 64.), Benczenleitner (Kulbachuk) – Sigér (Simon B., 54.), Csilus (Nyitrai, a szünetben), Keresztes (Kocsis G., 69.) – Medgyes (Menyhárt, 69.), Lőrinczy (Polák, 69.), Krajcsovics (Kundrák, 69.)
Vezetőedző: Csertői Aurél

A BUDAPEST HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Június 29., szombat, 13:00
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd FC 1–2
Zalaegerszeg, zárt kapuk mögött

Július 3., szerda, 10:30
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 2–3
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont 

Július 6., szombat, 11:00
ETO FC Győr–Budapest Honvéd FC 3–0
Győr, ETO Park, zárt kapuk mögött

Július 13., szombat, 18:00
MTK Budapest–Budapest Honvéd FC
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

Július 20., szombat
Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd FC
Mezőkövesd

06.07.2024, 15:25Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft