Csapatunk az OTP Bank Liga 26. fordulójában a nagy rivális Ferencváros otthonába látogatott. A Groupama Arénában elszenvedett vereségünket követően így nyilatkozott Dean Klafuric.
„A mérkőzés elején ugyan kompaktabban védekeztünk, de túlságosan mélyen húztuk meg a védelmi vonalunkat, nem tudtunk sikeres akciókat vezetni, így nem gondolom, hogy a találkozó elején jobbak lettünk volna, ugyanis nem voltunk képesek a saját stílusunk szerint futballozni – mondta Dean Klafuric a mérkőzést követően sajtótájékoztatón. – Nem voltunk elég jók, a bekapott góloknál több hibát is elkövettünk. De meg kell említeni a Ferencváros játékosainak egyéni kvalitását is, amely meghatározta ezt a mérkőzést. Nem lehet ilyenkor mit tenni, jobb volt nálunk, így gratulálnom kell az ellenfelünknek. Ami a sérülteket illeti, még nincs pontos diagnózis, így róluk egyelőre nem tudok bővebben nyilatkozni.“





