Számok
2
Szerdán a Budapest Honvéd Ajkán játssza első felkészülési mérkőzését. A két klub történetében ez lesz a második ilyen jellegű találkozó, 2006-ban a mieink nyertek 4–3-ra.
110
110 évvel ezelőtt találkozott először egymással a Kispest és az Újpest egy barátságos mérkőzés keretében.
159
A másfél év után hazatért Baráth Botond eddig 159 bajnoki meccset játszott a Budapest Honvéd színeiben.
Tudtad?
A Kispest úgy lett 1916-ban első osztályú, hogy egy meccset sem játszott a másodosztályban.
Ez történt a héten (július 20.–július 26.):
100 éve:
1920. július 21-én a Kispesti AC vezetőségének sikerült megegyeznie az MTK-val, hogy a Sárkány utcai pályán egy propagandamérkőzést játsszon a két együttes.
„A KAC derekasan dolgozik, hogy Kispest közönségét szorosabb szálakkal fűzze a sporthoz. Ezt a komoly és céltudatos offenzíváját fogja szolgálni az a meccse is, amellyel az őszi szezonját augusztus 15-én megkezdi” – adta hírül a Sporthírlap.
A Kispest 1916 óta négyszer volt pályaválasztó, de egyik meccset sem Kispesten rendezték, így az MTK-nak ez volt az első kispesti fellépése.
50 éve:
1970. július 21-én a Bp. Honvéd Kispesten edzőmérkőzést játszott a Bp. Középületépítő SE ellen. A felkészülés elején járó kispestiek 3–1-re győzték le NB II-es ellenfelüket. Góljainkat Kozma Mihály (2) és Pintér Sándor szerzeték.
25 éve:
1995. július 20-án a Kispest-HFC edzőmérkőzést játszott Sopronban az EMDSZ Sopron LC ellen. A találkozó 2–1-es soproni sikerrel zárult. Gólunkat a friss nyári igazolásunk Eszenyi Dénes szerezte.
Születésnapok:
Július 20.: Béres András (1924), Budai I. László (1922)
Július 21.: Biri János (1901), Póczik József (1953)
Július 23.: Both József (1945)
Július 25.: Abraham Guie Guie Gneki (1986), Banó-Szabó Bence (1999)
Július 26.: Duró József (1966), Udvari Szabolcs (1974)
Elhunyt játékosaink:
Július 22.: Kocsis Sándor (1979)
Július 25.: Norik Géza (1926)




