Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jöhet a megérdemelt pihenés

Jöhet a megérdemelt pihenés

Akademie

Veröffentlicht: 25.05.2022, 18:12Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Véget ért a szezon a bajnoki címet ünneplő U14-es csapatnak

Szombaton és kedden is pályára léptek U14-eseink a bajnokságban, mely számukra a szezon végét jelentette. Az utolsó forduló ugyan még hátravan a többi csapatnak (a mieink május 11-én a Kisvárda ellen lejátszották azt a találkozót), a kispestiek már meccsek óta biztosan bajnokok és az is eldőlt, hogy legalább 20 pont lesz a különbség a végelszámolásnál a második helyezetthez képest.

Együttesünk előbb azt a DVTK-t fogadta, amelyet korábban két alkalommal is 2–1-re győzött le a szezonban.

Az első félidőben eldőlt, hogy a harmadik meccs más eredménnyel zárul, mint azt ezt megelőzőek, ugyanis a miskolciak kétgólos előnyre tettek szert 18 perc alatt. A második játékrészben Kiss Gábor az 51. percben szépített, majd a találkozó végén öt perc alatt hármat lőttek a mieink Milicz Péter, Miták Milán és Kőszegi-Hoffmann Dániel jóvoltából, aminek köszönhetően 4–2-re nyertünk.

Három nappal később pedig következett a szezonzáró, a 21. fordulóból elmaradt mérkőzést pótolták a fiatalok. A találkozó hasonlóan indult, hiszen kedden is kétgólos hátrányba kerültek a mieink az első félidőben, sőt a második felvonásban ismét sikerült felállni.

Az 56. percben Miták Milán faragott a különbségből, ám három perccel később megint bevették a kapunkat a kék-fehérek, így újra két találatot kellett ledolgozni. A 61. percben Nyers Ádám büntetőből, majd Konkoly Patrik akcióból volt eredményes, így 3–3-as döntetlennel ért véget a meccs. A fordítás ugyan elmaradt, de az, hogy négy napon belül kétszer is kétgólos hátrányból sikerült visszajönni, az Bogdánfi Márton tanítványainak mentális erejét is mutatja, ennek is köszönhető a bajnoki cím.

U14-ES BAJNOKSÁG, 26. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–DVTK 4–2 (0–2)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Szekeres M. (Lengyel Zs., Istvánfi M.)

G: Kiss G. (51.), Milicz (71.), Miták (74.) Kőszegi-Hoffmann (76.) ill. Gulácsi (10.), Kis (18.)

Honvéd-MFA: Tarnóczi (Bardócz, 65.) – Manzella, Milicz, Bogdán (Feczesin, 52.), Miták, Kőszegi-Hoffmann, Merkl, Pleskó, Kiss G. (Szőke, 52.), Kobela (Martin Á., 65.), Kapitány (Csoma, 65.)

Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Két felemás félidőt produkáltunk. Az elsőben túl direkt volt a játékunk és a fizikális különbségek miatt nem tudtunk érvényesülni. A másodikban elfáradt a DVTK, mi pedig elkezdtünk kombinatívabban játszani, több helyzetet is kialakítottunk. A cserék sokat lendítettek a csapaton, aminek köszönhetően sikerült megfordítanunk a találkozót.

U14-ES BAJNOKSÁG, A 21. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

BUDAPEST-HONVÉD-MFA–MTK BUDAPEST 3–3 (0–2)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Bartus O. (Horváth T., Ferencz M.)

G: Miták (56.), Nyers (61. – tizenegyesből), Konkoly (71.) ill. Zubor (13.), Bárdi (23.), Hornyák (59.)

Honvéd-MFA: Bardócz (Jakab M., 36.) – Martin Á., Lakatos M. (Hecler, 51.), Feczesin, Bogdán, Varga K. (Konkoly, a szünetben), Kiss G., Csoma (Pleskó, 51.), Kobela (Miták, 51.), Varga-Sós (Merkl, a szünetben), Szőke (Nyers, a szünetben)

Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Nagyon büszke vagyok a játékosok egész éves teljesítményére. Ez a mérkőzés is hűen tükrözte a bennük rejlő mentális erőt. Gratulálok mindenkinek, aki részese volt az idei szezonnak és köszönöm azoknak, akik egy kicsit is hozzátettek a csapat teljesítményéhez.

25.05.2022, 18:12Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie