Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jöhetnek a meccsek!

Jöhetnek a meccsek!

Spiele

Veröffentlicht: 04.02.2022, 15:11Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Nyolc nap alatt három találkozó vár új vezetőedzőnkre és a csapatra

Nebojsa Vignjevic és a Budapest Honvéd belecsap a „jóba“: csapatunkat szerda óta irányítja a szerb szakember, akire negyedik, nyolcadik és tizenkettedik kispesti napján is mérkőzés vár.

„Nincs sok időnk, egy hét alatt három meccs vár ránk. Izgatott és motivált vagyok, hiszek a közös munkában és a játékosokban, és remélem, ezt a mentalitást át tudom rájuk ragasztani – hangsúlyozta Nebojsa Vignjevic. – A legfontosabb, hogy stabilizáljuk a csapatot, elemezzük a mostani helyzetet, és megtaláljuk, hogy tudunk javulni és előbbre lépni. A lehető leghamarabb meccseket kell nyerni, ez az egyetlen út előttünk!“

Szakvezetőnk a beszélgetések és a videózások mellett három edzésen ismerkedhetett a kerettel, amelyben visszatérhet az eltiltását letöltő csapatkapitány, Batik Bence, viszont biztosan hiányzik majd a Gyirmót ellen piros lapot kapó Nir Bardea. Batik egyébként (Baráth Botond, Hidi Patrik, Banó-Szabó Bence, s az immár asszisztens edzőként dolgozó Djordje Kamber mellett) ott volt 2018 őszén, amikor a Honvéd az eddigi egyetlen kisvárdai sikerét aratta, és bízunk benne, hogy most jöhet a következő.

„Nem mondanám, hogy a Kisvárda meglepetéscsapat, aki figyeli őket, láthatja, hogy jól összerakott, agresszív, remek szezont futó ellenfélről van szó, akik sose adják fel, azonban szombatra mi is készen kell, hogy álljunk majd a csatára – folytatta Nebojsa Vignjevic. – Lépésről lépésre kell haladnunk és csapatként kell működnünk, nem véletlenül említettem, hogy számomra a legfontosabb név a Honvéd. Ezt szoktam mondani a játékosoknak is, ha a csapatért dolgoznak, akkor azt többszörösen visszakapják a közösségtől. Mindenki ugyanazt akarja, egy jó Honvédot, és ezért dolgozom, hogy egy jobb Kispestet építsünk. Ebben sokat segíthet már az első meccs is, ahol, akárcsak a későbbiekben, kizárólag csapatként lehetünk sikeresek. Együtt kell támadni, együtt kell védekezni. Hogy elfogadnám-e előre a döntetlent? Ilyet nem mondhatok, a mérkőzés függvényében lehet csak értékelni az elért eredményt, mindenestre győzni szeretnénk Kisvárdán.“

04.02.2022, 15:11Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele