Szombaton az Újpest együttesét fogadjuk az OTP Bank Liga 14. fordulójában, a lila-fehérek 108. alkalommal lesznek vendégeink, s első alkalommal lépnek pályára a Bozsik Arénában. Az eddigi 31 kispesti győzelemből ezúttal hármat idézünk fel nektek.
VISSZAVÁGÁS, LÁTVÁNYOS KÜZDELEMBEN
1964.07.15.: Bp. Honvéd–Újpesti Dózsa 3–2
A Bp. Honvéd–Újpesti Dózsa rangadót a kor szokásának megfelelően a Népstadionban rendezték. A kispestiek Tichy Lajos révén már a 12. percben vezetést szereztek (1–0). A gól után a lila-fehérek többet támadtak, de eredménytelenül. A 34. percben Tichy újabb találatával növelte előnyét a Bp. Honvéd (2–0).
A második félidő egy kimaradt kispesti helyzettel kezdődött, válaszul az Újpest Bene révén szépített (2–1). Izgalmassá vált a mérkőzés, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A félidő közepén már a levegőben lógott az újabb Honvéd-gól. A 65. percben Solymosi rossz átadását a gyorsaságáról híres Nagy Antal a félpályánál elcsípte, lefutotta az egész újpesti védelmet és a kifutó Lung mellett közelről a kapu közepébe lőtte a labdát (3–1). A gól után keményebbé, helyenként durvává vált a mérkőzés, amiben a vesztésre álló újpestiek vitték a főszerepet. A mérkőzés végeredményét a 89. percben Solymosi fejesgólja állította be (3–2). A Bp. Honvéd helyenként jó játékkal, látványos küzdelemben vágott vissza a tavasszal elszenvedett 3–2-es vereségért.
BHSE: Takács B. – Posch, Sipos, Mihalecz – Nógrádi, Vági – Nagy Gy., Nagy A., Komora, Tichy, Katona.
Edző: Kispéter Mihály
Ú. Dózsa: Lung – Káposzta, Várhidi, Sóvári – Solymosi, Borsányi II – Lenkei, Göröcs, Bene, Kuharszki, Zámbó.
Edző: Szusza Ferenc.
SZÁRNYAKAT ADÓ GÓL
1971.12.01.: Bp. Honvéd–Újpesti Dózsa 1–0
A forduló előtt a bajnok Újpest az első, a Bp. Honvéd harmadik helyen állt, a forduló után győzelmük révén a kispestiek egy hellyel előrébb léptek. A mérkőzés elején a kor „sztárjátékvezetőjét“, Zsolt Istvánt köszöntötték utolsó bajnoki mérkőzése alkalmából. Mindkét edző alaposan megszervezte csapatát, a veszélyes támadók „testőrt” kaptak. Az első félidőben Dunai II, illetve Komora révén mindkét csapat egy-egy kapufát rúgott, de gól nem esett. Inkább a nagy küzdelem, mint a szép a játék jellemezte a mérkőzést.
A második félidőben keményebbé vált a meccs, néhány szándékos belépő után izzóvá vált a hangulat. A 78. percben Szentmihályi kapujától 22 méterre Noskó megrúgta Szűcs Lajost. A szabadrúgást szokás szerint Kocsis Lajos végezte el, aki védhetetlenül csavarta a kapu jobb oldalába a labdát (1–0). A gyönyörű gól szárnyakat adott a kispesti csapatnak, a csereként beállt Tóth Gyula és Pál József kétszer is helyzetbe került, de célt tévesztettek.
BHSE: Bicskei – Kelemen, Ruzsinszky, Tajti, Lukács – Pál, Szűcs, Komora – Csepregi, Kocsis, Szurgent (Tóth Gy., 75.).
Edző: Mészáros József
Ú. Dózsa: Szentmihályi – Noskó, Maurer, Horváth, Juhász P. – Dunai III., Zámbó – Fazekas, Bene, Dunai II, Tóth A.
Edző: Kovács Imre.
HONVÉD-HÁRMAS
1982.04.28.: Bp. Honvéd–Újpesti Dózsa 3–0
A kellemetlen, esős, hideg időben lejátszott mérkőzésen Garaba Imre előtt adódott az első helyzet, aki csatárerényeket csillogtatva előbb átemelte a labdát Kovácson, majd kicselezte Jurácsikot, de aztán a kapu fölé lőtt. Az első félidőben a kispestiek több helyzetet is kidolgoztak, Garaba és Esterházy is fejjel veszélyeztetett, de az újpesti kapuba nem sikerült betalálni.
A szünet után is a kispestiek játszottak fölényben, de csak a 73. percben sikerült bevenni Kollár kapuját. Tóth József rossz passzát Segesvári csípte el, és bár igencsak szorongatták a védők, 14 méterről a kapu közepébe lőtt (1–0), majd két perccel később újabb gólt szereztek a piros-fehérek: Esterházy lövése kipattant a kapusról, a szemfüles Bodonyi a Dózsa-védők gyűrűjében, 4 méterről a kapu közepébe lőtt (2–0).
Három perc múlva Nagy Antal révén újra az Újpest hálójába került a labda, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A 89. percben Paróczai Sándor hozta fel a labdát, kicselezte Tóth Józsefet, majd tíz méterről kapura lőtt, az újpesti kapusról kipattant a labda a jobbhátvéd elé, aki három méterről méterről begurította a Honvéd harmadik gólját (3–0).
BHSE: Gujdár – Paróczai, Kanász (Lukács, 50.), Grósz, Varga – Détári, Nagy A., Garaba – Bodonyi, Dajka (Segesvári, 55.), Esterházy.
Edző: Tichy Lajos.
Dózsa: Kollár – Szűcs, Kardos, Kovács B., Tóth – Herédi, Jurácsik, Kisznyér – Birkás, Steidl, Kiss.
Edző: Temesvári Miklós.
HAZAI STATISZTIKA
107 mérkőzés
31 győzelem
33 döntetlen
43 vereség
158 lőtt gól
195 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
12: Tichy Lajos
8: Puskás Ferenc
6: Bodonyi Béla
A jelenlegi keretből Hidi Patrik és Balogh Norbert szerzett gólt hazai pályán az Újpest ellen.
Újpest
15: Szusza Ferenc
10: Zsengellér Gyula
9: Bene Ferenc
LEGEK
Legnagyobb győzelem: 6–0 (1986)
Legtöbb néző: 80 000 (1977)
Leghosszabb veretlenségi sorozat: 8 mérkőzés (1947 és 1953 között)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 5 mérkőzés (1947 és 1950 között)





