Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jól érzi magát a Honvédban

Jól érzi magát a Honvédban

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Tóth-Gábor Kristóf bízik abban, hogy eredményességben is megmutatkozik a kemény munka

A héten a válogatotté a főszerep, emiatt az OTP Bank Ligában sem rendeznek fordulót, Kispesten azonban most sem állt le a munka. A járványhelyzet miatt az U21-es válogatott edzőtáborából kimaradó Tóth-Gábor Kristóf szerint teljes erővel készül a Honvéd a folytatásra.

„Fizikailag és mentálisan is rendbe raktuk magunkat, átvettük a taktikai dolgokat, elemeztük az előző mérkőzést, megnéztük, hogy milyen hibáink voltak és próbáltuk azokat kijavítani – avatott be minket a heti munkába Tóth-Gábor Kristóf, aki azt is elmondta, mint ahogy senki nem szeret veszíteni, úgy a csapaton is érződött a Kisvárda elleni mérkőzés hatása, de azon dolgoztak minden edzésen, hogy maguk mögött hagyják a mérkőzést. – Csak előre nézünk, az előttünk álló feladatokra koncentrálunk, hogy be tudjuk bizonyítani, jobbak vagyunk annál, mint amit eddig mutattunk magunkból.”

A Szombathelyről érkező ifjú támadó lassan 3 hónapja erősíti a Budapest Honvéd csapatát, az első mérkőzésén rögtön góllal mutatkozott be a piros-feketék között és elmondta, nagyon jól érzi magát Kispesten.

„A csapat szerintem remek játékosokból áll, jó a hangulat az öltözőben is – emelte ki Tóth-Gábor Kristóf. – Azért is jöttem a Honvédhoz, mert ez egy nagy lehetőség a számomra, előrelépést, fejlődést várok az itteni karrieremtől. Már most is érzem a közös munka eredményét az edzővel és a szakmai stábbal, de szeretnénk még jobban teljesíteni! Sokkal agresszívabbnak kell lennem a pályán, több labdát kell megtartanom és a kapu előtt is jobban ki kell használnom a helyzeteimet, ezért dolgozom minden nap.”

A jövő héten 19. születésnapját ünneplő játékosunk elárulta, Budapestre költözésével először hagyta el a családi házat, s bár jelenleg még a Honvéd akadémiáján lakik, tervezi, hogy hamarosan önálló életet kezdjen, amitől a háztartás vezetése sem tántorítja el – mint nevetve mondja, ezen a téren is ugyanúgy fejlődnie kell.

„A napjaim jelenleg a csapat körül forognak, megvan a bejáratott napirendem, amit az edzésekhez, meccsekhez illesztek – mesélte mindennapjairól fiatal labdarúgónk. – A járvány miatt óvatosságból most nem járok el a városba sem, itt próbálom elfoglalni magam, pihenek az edzések között.”

Mint mondja, a beilleszkedése jól sikerült, amiban nagy szerepe volt annak, hogy a csapattársak is nyitottan fogadták. Támadónk elmondta, hogy mind az öltözőben, mind a pályán hasznos tanácsokkal látták el a többiek, amit megfogadva igyekszik tovább fejlődni.

„Szerintem remek a csapategység – mondta Tóth-Gábor Kristóf. – Nem is tudom, miért nem sikerültek jól az utóbbi mérkőzéseink, mert én úgy érzem, hogy jó a csapatunk, felkészültünk a találkozókra, felkészültünk az ellenfelekből, sajnos valamiért a meccseken ez mégsem jött ki igazán. Bízunk benne, hogy a Diósgyőr ellen sikerül nyerni. Hosszú még a bajnokság, két fordulón vagyunk túl, most pedig a harmadikra kell koncentrálni.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub