Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jól reagált a csapat

Jól reagált a csapat

Spiele

Veröffentlicht: 16.07.2023, 14:52Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Szerényen és tiszta fejjel kell tenni a dolgunkat

6–1-es győzelmet aratott a BVSC elleni felkészülési mérkőzésen az első csapatunk, Pinezits Máté együttese mindkét félidőben három-három gólt szerzett és látványos, közönségszórakoztató futballal ágyazott meg a vasárnapi ebédnek.

„A legfontosabb számomra, hogy amiről hétközben a pályán és az öltözőben beszéltünk a csapattal, arra jól reagáltak a srácok – kezdte az értékelést vezetőedzőnk, Pinezits Máté. – Nagy gratuláció a csapatnak és nem azért, mert nyertünk, nem azért, mert sok góllal győztünk, hanem mert jól reagált a társaság a történtekre, most ez volt a legfontosabb. Persze az önbizalomnak jót tesz egy ilyen siker, viszont az előző héten sem dőltünk a kardunkba, két hete sem gyújtottunk örömtüzeket, ahogyan most sem tesszük. Szerénynek, alázatosnak kell maradni és tiszta fejjel tenni a dolgunkat.“

Szakvezetőnknek felvetettük, hogy az Ajka, a Soroksár és a BVSC ellen is lendületesen, sok helyzetet kidolgozva futballozott a csapat, ami mindenképpen előremutató lehet a jövő tekintve.

„Örülök, hogy ez most szóba kerül, hiszen mi minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy szeretnénk sok gólt rúgni, rengeteg helyzetet kialakítani és kiszolgálni az értünk szorítókat – folytatta Pinezits Máté. – De mindig van egy ellenfél is a pályán, nekünk pedig értelemszerűen oda kell figyelnünk arra, miként reagálnak a mi kezdeményezéseinkre. Amikor esetleg az látszik, hogy nincs helyzetünk, akkor sem azért történik, mert nem akarunk vagy nem tudjuk, mit kell csinálni, csak az ellenfél kioltotta azt, amit terveztünk, s ilyenkor kell új ötletekhez folyamodni, megfelelően reagálni arra, ami a meccsen történik. Mindig sok gólt akarunk szerezni, viszont az ellenfélre is muszáj figyelni és nagyon fontos, hogy higgyünk az elképzeléseinkben. Akkor is, ha többször, de akkor is, ha kevesebbszer tudjuk végrehajtani ezeket.“

A mérkőzés értékelése mellett Pinezits Máté hozzátette, hogy ezúton szeretne jobbulást kívánni Szabó Alexnek és a stábbal, a társakkal együtt mihamarabb (lehetőleg már szerdán, az ausztriai busz indulásakor) várják vissza az orrcsonttörés miatt lecserélt védőt a csapatba.

16.07.2023, 14:52Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub