Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jóleső bizalom

Jóleső bizalom

Klub

Veröffentlicht: 06.06.2021, 18:01Lesezeit: 2 Min.

Továbbra is a Honvédot erősíti Baráth Botond

Nagy Gergő után újabb kispesti nevelésű játékos hosszabbított szerződést a Budapest Honvéddal, hiszen az amerikai Sporting Kansasnél töltött időszaka után klubunkhoz visszatérő Baráth Botond esetében is éltünk a megállapodásban foglalt opcióval, így a válogatott védő a jövőben is a piros-feketéket erősíti.

„Botinak sajnos a legrosszabbkor jött a vírus okozta kihagyás, mert kezdte már visszanyerni a régi formáját – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – Keményen dolgozik a szünet alatt is, hogy minél előbb újra elérje azt. Karaktere jól megmutatkozott a bajnokság végén, amikor bár a pályán nem tudott segíteni a csapatnak, de az öltözőben és a lelátón űzte-hajtotta a társait. Egy ilyen viszontagságos év után biztos, hogy nagy segítségünkre lesz!”

Baráth Botond a szezon első felében 13 NB I-es meccsen lépett pályára, s már csak két találkozóra van a 175. kispesti bajnokijától!

„Örülök a szerződéshosszabbításnak, egyúttal nagyon bízom benne, hogy a csapatnak és nekem is sokkal komolyabb évünk lesz, lényegesen jobb eredményekkel – kezdte Baráth Botond. – Nehéz volt az előző szezon, a Honvédnak és nekem se úgy ment, ahogy azt gondoltuk előzetesen. Nem sikerült összeállnunk, s amilyen nehezen indult a bajnokság, olyan nehezen is fejeződött be, egyszerűen semmi sem sikerült. Nem tudunk olyan csapattá válni, ami mindenen átmegy, amelyiket nem lehet megállítani, de bízom benne, hogy a következő idény más lesz és egy sokkal szebb arcát mutatja a Honvéd.”

Baráth Botond számára ráadásul azért is lehetett különösen keserves az előző szezon, mert nemcsak elkapta a koronavírust, hanem annak szövődményei miatt fél évet kellett kihagynia, így csak a lelátóról nézhette a meccseket, s bár – ahogy azt a nézőtéren töltött meccsek során megtapasztalhattuk – nem nagyon kívánhatunk nála elhivatottabb szurkolót, neki a pályán lenne a helye.

„Soha nem volt még ilyen hosszú kihagyásom, pont ezért nem is tudtam feldolgozni ezt a helyzetet, nagyon nehéz volt ennyi időt foci nélkül tölteni – tette hozzá Baráth Botond, akinek a magánélete nyújtott segítséget, hiszen párjával az első gyermeküket várják, sőt néhány hete a boldogító igent is kimondták. – Sokat segített a család, elterelték a gondolataimat, nem kellett nulla-huszonnégyben azzal foglalkoznom, hogy mikor térhetek már vissza. Otthon mindig akadt valamilyen teendő.”

És ha minden jól alakul, akkor a következő szezonban a válogatott védő ismét a pályán segítheti a Honvédot, a csapat fontos tagjaként, ahogyan azt tőle korábban is megszokhattuk már.

„Itt nevelkedtem Kispesten, jó néhány mérkőzés van mögöttem a Honvéd színeiben, jólesik, hogy a klub a kihagyásom ellenére is támogat és egy ilyen szezon után is bízik bennem – hangsúlyozta Baráth Botond. – Úgy vélem, a vezetők is látják, hogy száz százalékban odateszem magam a Honvédért, és azért küzdök, hogy sikeresek legyünk. Hogy minél előrébb helyezkedjünk a tabellán és az emberek szívében is!”

06.06.2021, 18:01Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub