Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kaphatók a kupameccs belépői

Kaphatók a kupameccs belépői

Spiele

Veröffentlicht: 12.09.2023, 17:08Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Dorog elleni találkozó mellett a soroksári és a Budafokkal szembeni bajnoki jegyei is elérhetők

Az előző idényhez hasonlóan ismét Dorogon indul csapatunk számára a MOL Magyar Kupa-sorozat, a szombaton 15:00 órától kezdődő találkozóra pedig a héten már elővételben is árusítjuk a belépőket.

A Dorogtól 300 darab jegyet kaptunk, amelyeket csütörtökön a Kispesti Futball Házban, pénteken a Bozsik Arénában vásárolhattok meg, a belépők ára egységesen 1000 forint. Érdemes sietni a jegyek megváltással, a helyszínen már csak korlátozott számban állnak majd rendelkezésre a belépők. Szurkolóink a Déli kapun keresztül léphetnek be a stadionba (a beléptetési pontot a Munkás utca felől lehet meg, parkolni pedig a Munkás utca vasút felőli részén lehet.

A kupameccs jegyei mellett mindkét szeptemberi bajnokink belépői elérhetők, 24-én, vasárnap 16:00 órától Soroksáron lépünk pályára, míg 28-án, csütörtökön 19:45-től a Budafokot fogadjuk a Bozsik Arénában.

A Soroksár ellen a rendező klub döntése alapján 350 belépőt kaptunk, amelyet kizárólag személyes elővételben árusítunk, a helyszínen nem lesz nyitva a vendégpénztár. A belépők 1200 forintba kerülnek. A Budafok vendégjátékára is elérhetők már jegyek, ezeket online a jegy.honvedfc.hu oldalon vásárolhatjátok meg, személyesen pedig a megszokott időpontban és helyszínen, amelyet alább is olvashattok.

A jegypénztárak nyitvatartása 

Kispesti Futball Ház
Csütörtök:
16:00–20:00

Bozsik Aréna
Péntek:
14:00–19:00

A Honvéd Shop nyitvatartása
Szerda, péntek:
14:00–19:00

(A Kispesti Futball Házban a klubkártyákat is kiválthatjátok, kérjük, regisztráljatok előre, gyorsítva ezzel a helyszíni ügyintézést! Regisztrálni itt tudtok: https://klubkartya.mlsz.hu/)

12.09.2023, 17:08Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub