Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kapott gól nélkül

Kapott gól nélkül

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

A visszavágón dől el a kupadöntőbe jutás sorsa

Két rövidebb és egy hosszabb szünet mentén gyakorlatilag négy részre lehet osztani a koronavírus alatt lejátszott futballmeccseket, így tulajdonképpen a vízi-, vagy a kosárlabdához, illetve az amerikai focihoz hasonlóan a jelenlegi labdarúgás négynegyedes sportággá alakult. Ráadásul a cserék és a keretek száma is növekedett, a kispadon ezúttal kilencen foglalhattak helyet és a szakvezetők öt-öt játékost vethettek be a mérkőzés folyamán.


Az első „negyed” első Honvéd-helyzetére negyedórát kellett várnunk, ami alapvetően rendben is volt, annak viszont kevésbé örülhettünk, hogy egyrészt Hidi Patrik passza után a remekül kiugró Mayron George hiába húzta el a labdát a kapus mellett, végül fölé ívelte a labdát, másrészt ekkorra már több veszélyes MTK-lehetőséget is feljegyezhettünk.


A szürke-fehérben futballozó kék-fehérek nagy lendülettel kezdték a kupaelődöntőt, többször is a védelmünk mögé kerültek, ami ellenben pozitívum, hogy Tomás Tujvel remekül állta a sarat, magabiztosságot sugárzott, no meg jó néhány védést is felírhattunk a statisztikai lapjára.

A mérkőzés képe a George-helyzet után se változott sokat, az MTK többet birtokolta a labdát, veszélyesebben is futballozott (nálunk George és Moutari előtt adódott egy-egy kisebb helyzet), így a nagyszünetbeli nulla nullával inkább mi lehettünk elégedettebbek.

A térfélcserét követően ismét a szürkék léptek fel támadólag, a 54. percben viszont egy George, Lanzafame, Gazdag, George összjáték után a Costa Rica-i támadó lőhetett, Varga Bence azonban lábbal szögletre mentett. A „harmadik negyed” már kiegyenlítettebb futballt hozott, a 60. percben Hidi Patrik távoli lövése csattant a jobb oldali kapufán, öt percre rá pedig Davide Lanzafame 23 méteres szabadrúgása zúgott el a felső léc felett.

A találkozó utolsó negyede Tujvel két bravúrjával indult – kapusunk magasan a mezőny legjobbja volt –, sőt Ivan Lovricnak és Macdonald Nibának is volt egy-egy fontos mentése, Pisont István pedig kettőt cserélt a hajrára, Moutari Amadou és Gazdag Dániel helyett Tonci Kukoc, illetve Ugrai Roland szállt be. Helyzet azonban már csak az MTK előtt adódott, Tujvel védési lapja további hárításokkal gazdagodott, s bár a játék nem volt tökéletes, a lényeg, hogy nem kaptunk gólt, így amennyiben megnyerjük a visszavágót, ott vagyunk a kupadöntőben – jöhet a következő négy negyed!


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub