Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kapusposzton erősítünk

Kapusposzton erősítünk

Klub

Veröffentlicht: 13.03.2024, 16:22Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Szlovén válogatott játékos igazol a Honvédhoz

A válogatott kapus, Melania Pasar a Budapest Honvéd női csapatában folytatja pályafutását. Új igazolásunk a szlovén első osztályú ZNK Murától csatlakozik hozzánk, de egyetemi tanulmányai alatt az Egyesült Államokban is védett.

„Az őszi szezon egészét a pályán töltő Széchenyi Szonja fiatal és tehetséges játékos, szép jövő áll előtte, de egyedüli kapusa volt a csapatnak, így szerettünk volna mélységet biztosítani a poszton – nyilatkozta Korozmán Krisztián, a női szakág operatív vezetője. – Melania érkezésével nemcsak a keretet sikerült bővítenünk, hanem minőségi játékos csatlakozott hozzánk, aki tapasztalatával sokat segíthet a klubnak!”

Idei első érkezőnk elmondta, a nagypapájának köszönhetően ismerkedett meg a labdarúgással, aztán a barátival közösen próbálta ki a sportágat.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, azért választottam a Honvédot, mert a vezetőség egy ambiciózus projektet vázolt fel, ami összecseng a személyes céljaimmal – mondta a 24 éves Melania Pasar. – Szeretnék élvonalbeli kapus lenni, kiharcolni a feljutást a Honvéddal, az a célom, hogy sikeres karriert építsek a futballpályán.”

13.03.2024, 16:22Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub