Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Katonadolog

Katonadolog

Klub

Veröffentlicht: 03.07.2022, 13:38Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Ismét a Honvéd-MFA Utánpótlásközpont adott otthont a Magyar Honvédség labdarúgótornájának

Bár akadémistáink még a megérdemelt nyári pihenésüket töltik, a Magyar Futball Akadémia edzőpályái ezalatt is megteltek élettel, hiszen a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban rendezte meg az MH Katonai Rendészeti Központ a Magyar Honvédség amatőr kispályás labdarúgó-bajnokságát. Az egynapos tornán mintegy 260 sportoló vett részt, a küzdelmekre két csoportban került sor: a kiemelt, 35 év felettiek kategóriájában a Zrínyi Gyöngye, míg a nyílt csoportban a Bornemissza Gergely Felderítő Ezred végzett az első helyen. 

A versenyt Baráth Ernő dandártábornok, az MH Katonai Rendészeti Központ központparancsnoka nyitotta meg, s Cövek János, a Honvédszakszervezet vezetője, valamint Farkas László, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke mellett klubunkat Gács Pál cégvezető képviselte. 

A Budapest Honvéd és a Honvédség együttműködése már 25 évre nyúlik vissza, korábban a Bozsik Stadion is otthont adott a focitornának.



Magyar Honvédség 
2022 évi Kispályás Labdarúgó-bajnokság
Eredmények

I. helyezés: MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred
II. helyezés: MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
III. helyezés: MH Pápa Bázisrepülőtér
IV. helyezés: MH Ludovika Zászlóalj
Gólkirály: Módis Dávid (MH 24. BGFE)
Legjobb kapus: Balázsi Péter (MH BHD)
Különdíj: MH Pápa Bázisrepülőtér (felajánlotta: MH BHD pk)

Magyar Honvédség 
2022 évi Kispályás Labdarúgó-bajnokság Kiemelt Csoport

Eredmények

I. helyezés: HM Currus Zrt. Zrínyi Gyöngye
II. helyezés: Budapesti Rendőr-főkapitányság
III. helyezés: Készenléti Rendőrség
IV. helyezés: Honvéd Szakszervezet
Gólkirály: Bagó József (Honvéd Szakszervezet)
Legjobb kapus: Kovács András (BRFK)


(Fotók: Magyar Honvédség/HM Zrínyi)

03.07.2022, 13:38Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub