Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kazincbarcikai tízes

Kazincbarcikai tízes

Spiele

Veröffentlicht: 07.11.2023, 15:30Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Két mesterhármas született a női csapat hétvégi meccsén

Kazincbarcikára utazott a hétvégén Martin Masaryk vezette női együttesünk, a lányok pedig gálát rendeztek, hiszen 10–1-re nyertek. A 6. percben ugyan előnybe került a hazai gárda Tóth Flóra góljának köszönhetően, azonban az mindössze 12 percig tartott, hiszen Kovács Alexandrának hála egyenlítettünk. Innentől kezdve aztán nem volt megállás, a félidő végéig még kétszer betalált a csatár, de Hortobágyi Laura és Nádudvari Anna is villant, így 5–1-es állással mentek az öltözőbe a felek.

A folytatás már Hajpál Melisszáról szólt, játékosunk 12 perc alatt szerzett mesterhármast, rajta kívül Katona Katinka és Pozsár Ramóna került még fel a gólszerzők listájára. 

Újabb sikerével továbbra is vezeti a tabellát a Budapest Honvéd női csapata, a következő fordulóban a dobogó legalsó fokán álló Egert fogadjuk.

Martin Masaryk: – Jól kezdtük a találkozót, de egy védelmi hiba miatt gólt szerzett az ellenfelünk. A lányok ezután nagyon jól reagáltak, növelték a tempót, ügyesen játszottak össze, a sok helyzetnek köszönhetően magabiztosan és megérdemelten nyertünk. Két mérkőzés vár ránk ebben az évben, azokat hasonló felfogásban kell megnyernünk!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–10 (1–5)
Kazincbarcika, Pete András Stadion

V: Tóth K. (Trapp, Szőke)
G
: Tóth F. (6.) ill. Kovács A. (18., 37., 45.), Hortobágyi (32.), Nádudvari (43.), Hajpál (46., 48., 58.), Katona (71.), Pozsár (78.)

Honvéd: Széchenyi – Pozsár, Sipőcz (Patonay, 83.), Szabó J., Dénes, Hortobágyi, Katona, Morris, Nádudvari, Hajpál (Pára, 83.), Kovács A. (Wittner, 83.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

07.11.2023, 15:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Unsere Frauenmannschaft hat am 13. Spieltag der Simple Női Liga einen 2:0-Sieg bei Szekszárd FC gefeiert.

25.10.2026 | Frauenfußball

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Wir haben mit unserer Mittelfeldspielerin Rebeka Róth über das Spitzenspiel gegen MTK, den neuen Modus der Simple Női Liga sowie das Ligaspiel am Samstag gegen den Szekszárd FC gesprochen.

25.10.2026 | Frauenfußball