Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán lép pályára második csapatunk az MTK II ellen az év utolsó megméretésén. A zuglói stadion zöld gyepét hó borította vasárnap, emiatt a pálya alkalmatlanná vált a játékra és kénytelenek voltak későbbre halasztani az összecsapást. Az efféle nem várt körülmények könnyen felboríthatják az együttesek felkészülését egy találkozóra, de Simon Miklós bízik benne, hogy ez ettől függetlenül sikerült és számunkra kedvező lesz az évzárás. Az augusztusi 2–1-es győzelem után, hasonló eredményben reménykednek most is a mieink.
„Nagyon furcsa szituációba kerültünk, ami nyilván minden játékosnak, minden szakembernek nehéz – avatott be minket Simon Miklós a halasztásból fakadó helyzetbe. – Felkészülsz egy mérkőzésre, ami végül elmarad. Szívesen játszottunk volna, de elfogadtam az MTK indokait arra, hogy miért ne az eredeti időpontban lépjünk pályára. Remélem, hogy szerdán megfelelő körülmények között, a két csapat rangjához méltó meccset tudunk majd vívni. Érdekes volt, mert még hétfőn sem tudtuk, hogy mikor rendezik meg a találkozót. Nem volt könnyű erre úgy felkészülni és élesen tartani a csapatot, mint hogyha tudtuk volna, de úgy érzem, megoldottuk, a srácok már nagyon várják az összecsapást és bízom benne, hogy megfelelőképpen zárjuk le ezt a számomra sikeresnek tekinthető félszezont.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 20. FORDULÓ
MTK Budapest II–Budapest Honvéd FC II
BVSC-Zugló Stadion
December 8., szerda, 13:00
V: Virág András Barnabás





