Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kedvező idegenbeli mérleg

Kedvező idegenbeli mérleg

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Négyszer nyertünk eddig a PAFC otthonában

A PAFC–Budapest Honvéd párosítás mindössze 6 éves múltra tekint vissza. Az első idegenbeli találkozóra 2014 tavaszán, a székesfehérvári Sóstói Stadionban került sor, amelyen kiütéses Honvéd-győzelem született, a mienk Ignjatovic Lovric, Vécsei és Prosser góljaival 4–0-ra verték a riválist.

2015-ben két alkalommal is találkoztunk a felcsútiakkal, ezúttal már a Pancho Arénában. Márciusban a PAFC megszerezte első gólját és egyben első pontját a Honvéd ellen. Az 1–1-re végződött meccsen Punosevac jegyezte a Honvéd, Tóth Balázs a felcsútiak találatát, a decemberi mérkőzésen viszont már sima kispesti siker született, Prosser, Youla és Kamber góljaival 3–0-ra nyertünk.

2016 tavaszán a felcsútiak megszerezték elő győzelmüket. A hazaiaknak a kiesés elleni küzdelemben élet-halál harcot jelentett a meccs, de 2–1-es győzelmük ellenére búcsút intettek az NB I-nek.

Egy év távollét után, 2017-ben újra a legjobbak között találtuk a felcsútiakat, a mieink 2–0-s győzelemmel vágtak vissza az egy évvel korábbi vereségnek. Góljainkat Eppel és Lanzafame szerezték.

2018-ban kétszer is vendégeskedtünk a Pancho Arénában, áprilisban 1–1-es döntetlen született, gólunkat Danilo szerezte, szeptemberben elszenvedtük második vereségünket, Knezevic találatával tartották otthon a 3 pontot a kék-sárgák.

2019-ben ugyancsak kétszer látogattunk Felcsútra. Május elején Holender és Lovric, illetve Nagy Zsolt és Knezevic góljaival alakult ki a 2–2-es eredmény. Novemberben Lanzafame látványos és Gazdag káprázatos góljával nyertünk 2–1-re – ki ne emlékezne arra a találatra?


Legutóbb 2020. június végén találkozott egymással a két együttes Felcsúton, ahol a hazaiak otthon tartották a 3 pontot. A Costa Rica-i George szerzett vezetést a mieinknek, amit még a szünet előtt Nagy Zsolt egalizált. A mérkőzés hajrájában Slagveer szerezte meg a győztes gólt a hazaiaknak.

Mérleg

Az idegenbeli mérlegünk pozitív, 4 kispesti győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség született, a gólkülönbség 17–10 a Honvéd javára.

Góllövőlista

A párosítás góllövőlistáját holtversenyben Davide Lanzafame és Josip Knezevic vezeti 5-5 góllal. A harmadik helyen Holender Filip áll 4 találattal. A jelenlegi keretből Ivan Lovric (2), Gazdag Dániel (1), Eppel Márton (1) és Djordje Kamber (1) szerzett gólt a rivális ellen.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub