Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kellő elszántsággal

Kellő elszántsággal

Akademie

Veröffentlicht: 02.08.2021, 16:11Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Győzelemmel kezdte a felkészülést U16-os csapatunk

Első nyári felkészülési mérkőzését játszotta a Budapest Honvéd-MFA U16-os gárdája, ráadásul eggyel idősebbek ellen, hiszen a Budai FC U17-es csapatát fogadták a mieink. A találkozón több, korosztályánál fiatalabb, illetve az előző szezonban kevesebb lehetőséghez jutó futballista pályára lépett, ennek ellenére a kispesti együttes – Palócz Balázs duplájának köszönhetően – 2–1-re megnyerte az összecsapást.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA U16–Budai FC U17 2–1 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Gólszerző: Palócz (58., 64.)

Honvéd: Molnár M. – Csorba N., Csorba D., Szabó Á., Maxim, Szamosi Á., Magyar, Szabó B., Szlovák, Dorohii, Palócz
Csereként pályára lépett: Tóth K., Birtalan, Kövér, Botos, Kerezsi M.
Vezetőedző: Faltusz Zoltán

Faltusz Zoltán: – Egy fizikálisan rendkívül megterhelő hét ellenére a srácok mindent kiadtak magukból, amihez gratulálok nekik. Sok fiatal, illetve az előző szezonban kevesebb lehetőséghez jutó játékos lépett pályára. Ez a mérkőzés során, az idősebb és fizikálisan erősebb ellenfél ellen a döntések gyorsaságban és megfelelő kivitelezésében, párharcok megnyerésének számában még ugyan megmutatkozott, de a kirakós első két darabját megtalálták. Innentől kezdve pedig kemény áldozatok árán, kellő elszántságot és tudatosságot követve helyére fog kerülni a többi hiányzó apró részlet is. Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert!

 

02.08.2021, 16:11Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie